Az államcsőd által fenyegetett görög kormány előtt négy lehetőség áll nyitva - írja gyorselemzésében a brit pénzügyi napilap. Az eurozóna pénzügyi stabilitását is meghatározhatja Görögország pénzügyi politikájának alakulása. A brit lap szerint elemzők már komolyan számolnak az államcsőd lehetőségével.

A Financial Times emlékeztet rá, hogy a görög államháztartási hiány tavaly a GDP 12,7 százalékára emelkedett. Tekintettel arra, hogy az ország rendkívüli mértékben eladósodott, csak a hiány drasztikus csökkentésével tartható fönn az ország fizetőképessége.

A pénzügyi napilap szerint államcsőd esetén az EU és a nemzetközi pénzügyi szervezetek veszik át az ország irányítását, és ők vezetik be a szigorú megszorításokat. Ha így alakul, Athénban sokan gyarmatosítással és elnyomással fogják majd vádolni az EU-t, és akár komoly tiltakozóhullám is elindulhat.

A másik lehetőség, hogy az Unió mégis megmenti a csődtől Görögországot. Ez azonban rossz példa lenne, hiszen utána kénytelen lenne a szintén a fizetésképtelenség réme által fenyegetett Portugália, sőt talán Spanyolország megsegítésére is.

Brüsszel számára ezért az lenne az ideális, ha sikerülne meggyőznie a kormányt a megszorítások szükségességéről, és a kiadáscsökkentést a görög kormány hajtaná végre.

A negyedik lehetőség az, hogy Görögország látszatintézkedéseket hoz, amelyek nem csak elodázzák a fenntarthatatlan költségvetés összeomlását. Politikai szempontból minden bizonnyal ez lenne a legegyszerűbb megoldás, ám ha nem történnek valódi reformok, az államadósság előbb-utóbb maga alá temeti a görög gazdaságot. Arról nem is beszélve, hogy az EU hitelességét is aláássa, ha elnézi, hogy Görögország továbbra is megszegi az eurozóna pénzügyi normáit.

(Financial Times, Glóbusz)