Jelentős drágulást áraz a piac az Irán elleni amerikai légicsapások után - írta a Bloomberg hírügynökség, szombati elemzésében, hozzátéve, hogy a befektetők a közel-keleti kínálati kockázatok növekedését tartják a legnagyobb veszélynek.

A Bloomberg szerint az amerikai légicsapások nyomán a piac jelentős drágulást áraz, mert a befektetők attól tartanak, hogy a közel-keleti feszültség fennakadást okozhat az iráni olajexportban és a térség fő szállítási útvonalain. A hírügynökség úgy látja, hogy a konfliktus kiterjedése akár a globális kínálatot is érezhetően szűkítheti, ami gyorsan tovább emelheti az árakat.

A hétvége miatt a fő olajpiacok zárva tartanak, de a hétvégi kereskedésben elérhető előzetes árak alapján az amerikai WTI könnyűolaj ára hordónként 75,33 dollárig emelkedett, ami mintegy 12 százalékkal haladja meg a pénteki záróárat. A hírügynökség felidézte: a tavaly júniusi izraeli-amerikai légicsapások idején a Brent hordónkénti ára 80 dollár fölé ugrott.

Irán napi 3,3 millió hordó kőolajat termel, ami a globális kitermelés mintegy 3 százaléka; az iráni export többsége Kínába irányul. A kivitel központja a Perzsa-öbölben fekvő Harg-sziget. A hírügynökség megjegyzi: bár a finomítók a szárazföldön működnek, a Harg-szigeti terminálban keletkező károk súlyos fennakadásokat okoznának az iráni kivitelben. Az iráni Mehr hírügynökség szombaton jelentette, hogy robbanás történt a szigeten, de részleteket nem közöltek.

A Bloomberg írásában rámutat: a térségben a Hormuzi-szoros továbbra is jelentős kockázati tényező. A világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde, valamint jelentős mennyiségű cseppfolyósított földgáz halad át ezen az útvonalon. A szoros ugyan nyitva van, de több tartályhajó elkerüli az áthaladást, és több LNG-szállító is megszakította útját. A tavalyi háború idején naponta közel ezer hajó navigációs jeleit zavarták meg az iráni partok közelében, ami egy tanker ütközéséhez is hozzájárult.

A cikkben kiemelik, hogy a térség felkészült egy esetleges támadásra. Több olajexportáló ország növelte februárban a szállításait: Szaúd-Arábia napi átlagos exportja 7,3 millió hordóra emelkedett, Irak, Kuvait és az Egyesült Arab Emírségek együttes kivitele pedig mintegy 600 ezer hordóval haladta meg a januári szintet.

Az olajárak további alakulását az dönti el, hogy történik-e fennakadás az iráni exportban vagy a térség fő szállítási útvonalain.

(MTI)