Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
Hortay Olivér hozzátette, "vannak olyan forgatókönyvek, amelyek 100 dollár fölötti árakat valószínűsítenek". Mint mondta, ez a világkereskedelem egészére meghatározó lenne és nagyon nagy problémákat okozna.
Szerinte emiatt, bár sokkal kevésbé, de az orosz olaj is drágulhat. Kiemelte, az elmúlt hónapokban az volt látható, hogy egyre inkább nyílik szét a nyugati Brent típusú nyersolaj és az orosz Ural típusú ára, jelenleg a Brent 73 dollár környékén van, míg péntek reggel még 70 dollár körül volt.
Megjegyezte, a piaci szereplők már elkezdték beárazni a kockázatok növekedését, az Ural típusú nyersolaj azonban 13-14 dollárral olcsóbb. Hozzátette, a jelenlegi helyzetben az olyan "nagy vásárlóknak", mint az Európai Unió vagy Magyarország, az a feladatuk, hogy a lehető leginkább bővítsék az energiapiaci mozgásterüket.
Hortay Olivér ismertette, Magyarországra és Szlovákiába két útvonalon keresztül érkezhet nyersolaj: a fő útvonalat a Barátság kőolajvezeték, a kiegészítő útvonalat pedig a Horvátországból érkező Adria vezeték jelenti.
Kiemelte, nagyon fontos lenne, hogy Ukrajna mielőbb feloldja az olajblokádot és ezzel Magyarország mozgástere növekedhessen.
Azt mondta, Magyarország szempontjából a Barátság kőolajvezeték a kulcsfontosságú, de az iráni konfliktus miatt az alternatív beszerzési útvonalon keresztül érkező olajszállítmányok ára is veszélybe került. Emiatt nemcsak a fő- és a kiegészítő útvonalat jelentő útvonalra, hanem a Hormuzi-szoros helyzetére is érdemes odafigyelni - jegyezte meg.
(MTI)