Decemberben távozik a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaf éléről a céget leghosszabb ideig vezető Világi Oszkár, akinek helyét ezzel egyidejűleg Szabó Gábor veszi át, aki eddig már több különböző vezetői funkciót is betöltött a Molban - közölte az MTI pozsonyi irodájával a Slovnaft sajtószóvivője pénteken.
A Slovnaft élén két évtized után kerül sor vezetőváltásra, Világi Oszkár a vállalat eddigi vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke a cég történetében a leghosszabb ideig töltötte be ezeket a posztokat - közölte a cég. Hozzátették: Világi Oszkár továbbra is részese lesz a Mol vezetésének, mint az igazgatótanács tagja, illetve a Mol Csoport legfelsőbb végrehajtó bizottságának tagja.
A Slovnaft új vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke, Szabó Gábor a Mol Csoport legtapasztaltabb menedzsereinek egyike, a Slovnaft vezetése mellett továbbra is betölti majd a Mol Csoport Downstreamért felelős alelnöki posztját is - írták.
Szabó Gábor 1999-ben a pozsonyi Közgazdasági Egyetemen, illetve a kassai vállalatgazdasági tanszéken végzett, 2001-ben lépett be a Slovnaftba, ahol az azóta eltelt években különböző vezetői posztokat töltött be Szlovákiában és külföldön egyaránt.
Világi Oszkár a közlemény szerint kulcsszerepet játszott a Mol Csoport Slovnaftba történt belépésében, illetve a két vállalat ezt követő integrációjának folyamatában. 2006-ban került a Slovnaft vezérigazgatói posztjára, majd három évvel később a cég igazgatótanácsának élére.
"Vezetése alatt a Slovnaftnak sikerült megbirkóznia a globális pénzügyi válsággal, a Covid-járvánnyal és az ukrajnai háború következményeivel. Ezzel egyidejűleg a vállalat megvalósította történetének legnagyobb - mintegy kétmilliárd eurós - beruházási programját. Felújította az Adria-kőolajvezetéket, beüzemelte kulcsfontosságú petrolkémiai egységét, az LDPE4-et, illetve végrehajtotta üzemanyagtöltőállomás-hálózatának - a "Fresh Corner" nevet viselő koncepció mentén történő - transzformációját is. A vállalat egyidejűleg megerősítette regionális pozícióját, és kiterjesztette tevékenységi körét Csehországba és Lengyelországba is" - írta közleményében a pozsonyi vállalat.