Több millió eurós bírságra számíthatnak jövőre azok az európai piacon jelenlevő autógyártók, amelyek nem képesek a mostani 95-ről 93,6 gramm/kilométerre csökkenteni az általuk eladott összes autó szén-dioxid-kibocsátási átlagát. A szigorítás a Stellantis autóipari egyesülést is radikális lépésekre késztette, hiszen az egyebek mellett az Alfa Romeo, a Citroën, a Fiat, az Opel és a Peugeot márkákat összefogó cégcsoport már idén ősszel jelentősen csökkenti a hagyományos hajtású, tehát benzines vagy dízelmotorral hajtott típusok gyártását – írja az Automotive News szakportál alapján a Telex.

Jean-Philippe Imparato, a Stellantis európai vezetője egy interjúban kifejtette, hogy már november elejétől kevesebb hagyományos autót gyártanak majd az európai piacra. A cégcsoport célja, hogy a 2025-ben eladott autóinak mintegy 24 százaléka tisztán elektromos hajtású legyen. Carlos Tavares, a Stellantis legfelsőbb vezetője nyilatkozatában azt mondta, hogy az európai autóipar végképp lemaradhat a kínai konkurencia mögött, ha az Európai Unió a gyártók, mások mellett a BMW és a Renault nyomására fellazítja eredeti céljait, és enyhíti a szén-dioxid-kibocsátási átlag jövő évtől kezdődő szigorításával kapcsolatos korábbi döntést.



A cég logója a Stellantis hordaini gyárának bejáratánál (fotó: Pascal Rossignol/Reuters)

A Stellantis-csoport részvényei egy év alatt több mint 40 százalékot veszítettek értékükből, de ennek nemcsak a cég európai helyzete, például a Fiat Panda és az 500e iránti kereslet csökkenése, és két típus, valamint két Maserati sportautó gyártásának kényszerű leállítása áll. Az Egyesült Államokban a Dodge és a Jeep márkákkal jelenlevő autóipari óriás nehezen veszi a piaci akadályokat, rossz ütemben vonja ki és vezeti be az új modelleket, és részben ezért a héten eldőlt, hogy Tavares 2026-ban nyugdíjba megy, világ 130 országában jelenlevő, összesen 300 ezer alkalmazottat foglalkoztató cég új vezetőjét a jövő év végén nevezik meg.

A cég a főként benzines autók gyártásának fékezésével átmenetileg még nehezebb helyzetbe kerülhet, mivel az idei harmadik negyedévben 17 százalékkal kevesebb autót szállítottak a hozzá tartozó márkák, mint az előző év azonos időszakában, de az Egyesült Államokban 36 százalékos volt a visszaesés. A kilábalást a Stellantis résztulajdonában álló kínai villanyautós startup, a Leapmotor mini-villanyautója, a T03 jelentheti, de Imparato nem árulta el, hogy hány példányt kívánnak eladni a Lengyelországban gyártott és átszámítva mindössze 7,8 millió forintnak megfelelő összegért kínált típusból, a szintén olcsónak ígért Citroën C3, illetve az elektromos hajtású e-C3 szállítása pedig késik.