Ugrás a cikkhez
Reklám

A Google egy jogi kiskaput használt ki, így sokkal kevesebb adót fizetett a tevékenységei után, mint kellett volna.

Google és a francia adóhatóság – illetve ilyen formán a francia állam – között négy éve zajló jogi hercehurca végére sikerült pontot tenni most. A keresőóriás a Reuters szerint beleegyezett, hogy 1 milliárd eurót, vagyis átszámítva nagyjából 332,7 milliárd forintot fizessen a hatóságoknak azért, mert korábban nem minden tevékenysége után rótta le az adót. A most "kialkudott" összegből 500 millió euró (kb. 166,3 milliárd forint) jelenti a büntetést, míg 465 millió eurót (kb. 157,4 milliárd forint) adók formájában fizetnek ki Franciaországnak.

A Google adózási szempontból régóta "problémás fél" az Európai Unióban, ugyanis egy jogi kiskaput kihasználva Írországban egy "fedőcéget" működtet, így nagyon kevés adót fizet a kontinensen. A francia hatóságok eredetileg azt remélték, hogy 1,6 milliárd eurót sikerül majd kivasalni a Google-ből, a bíróság azonban másképp döntött.

A mostani megállapodás mellett a németek és a franciák együttesen léptek fel az olyan techóriások adóelkerülő magatartása ellen mint a Google, a Facebook, az Amazon vagy az Apple. Mindez lényegében annyit tesz, hogy a korábbinál jóval szigorúbb adózási szabályokat írtak.

A Google-nek egyébként nemcsak emiatt fájhat a feje: a BBC kiderítette, hogy tele van a platform olyan kamuvideókkal, amik mellett nagy márkák reklámjai jelennek meg az oldalon.

(HVG)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából