Ugrás a cikkhez
Reklám

Az Amazon alapítója adózás után 1,4 milliárdot kapott kézhez, a részvények eladása után azért még maradt a magánvagyonból, körülbelül további 115 milliárd dollár. A Forbes magazin becslése szerint a három napig tartó részvényeladás volt Bezos eddigi legnagyobb összeget hozó hasonló akciója.

Az Amazont 1994-ben alapította meg Bezos, s az eredetileg könyveket forgalmazó, ma már szinte mindent ajánó internetes áruház piaci értéke tavaly már elérte az ezermilliárd dollárt.

Bár Bezosék az eladásról beszámoló Gizmodo szerint egyelőre nem közölték, a sokszoros milliárdos mire fordítja a pénzt, Bezos korábban bejelentette, évente egymilliárd dollárral finanszírozza saját űrutazási vállalatát, a Blue Origint. A részvényeladásról beszámoló Gizmodo szerint Bezos a többi amerikai milliárdosnál jóval kevesebb pénzt fordít jótékony célokra, s ezt már többször is az Amazon-alapító szemére vetették.

MacKenzie Bezos, Bezos exfelesége például máris bejelentette, miután véglegesítik a válást, a neki járó 36,6 milliárd dollárt nagyobbik részét jótékony célokra fogja elkölteni.

(HVG)

Korábban írtuk: 38 milliárd dollárt bukott a válásán Jeff Bezos, de még így is ő a világ leggazdagabb embere





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából