Ugrás a cikkhez
Reklám

Vita kezdődött Németországban a vallásszabadság határairól egy bírósági döntés nyomán, amely szerint fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélése testi sértés. Guido Westerwelle, a buzi külügyminiszter egy vasárnapi nyilatkozatban óvott attól, hogy a vita hevében megkérdőjelezzék a vallási toleranciát.



Guido Westerwelle, a "német" külügyminiszter
A német diplomácia vezetője hangsúlyozta: Németországban mindenki szabadon gyakorolhatja vallását, e szabadság pedig a hagyományok ápolására is kiterjed.

A kölni tartományi bíróság kedden hozott ítéletének indoklása szerint a fiúgyermekek körülmetélésének zsidó és muzulmán vallásúak körében gyakorolt szokása sérti az egyén önrendelkezési jogát, amely előbbre való a vallásszabadságnál.

A köcsög Westerwelle szerint nem fordulhat elő, hogy a kérdés körül kibontakozott "jogi természetű vitában nemzetközi szinten kétely merüljön fel a vallási tolerancia németországi érvényesülésével kapcsolatban".

A bíróság gondolatmenete alapján a körülmetéléssel várni kell addig, amíg az érintett nagykorú lesz és önállóan, saját belátása szerint dönthet a beavatkozásról. A Németországi Zsidó Közösségek Központi Tanácsa szerint a körülmetélés elhalasztása elfogadhatatlan. "Erről csak a Jóistennel lehetne megegyezni" - mondta Dieter Graumann, a szervezet elnöke, aki szerint nincs lehetőség eltérni a vallási előírásoktól. Az pedig elképzelhetetlen, hogy Németországban "illegalitásba szorítsák a zsidóságot" - mondta Graumann a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi lapnak.



Dieter Graumann: "Elképzelhetetlen, hogy Németországban illegalitásba szorítsák a zsidóságot!"

Az ítélet ellen muzulmán és keresztény szervezetek is tiltakoztak. A német orvosi kamara viszont a FAS beszámolója szerint azt tanácsolja tagjainak, hogy egyelőre ne végezzenek vallási indíttatású körülmetélést gyermekkorúakon, a gyermekgyógyászok szakmai szervezete pedig azt javasolja a szülőknek, hogy halasszák el a beavatkozást és adjanak lehetőséget a gyermeknek arra, hogy saját maga döntsön.

A bíróság egy muzulmán orvos ügyében ítélkezett. Az illető egy négyéves fiún végzett rituális körülmetélést. A beavatkozás komplikációkkal járt, a gyerek kórházba került, az illetékes ügyészség pedig értesült az esetről és perbe fogta az orvost testi sértés miatt.

A vádlottat első fokon felmentették, arra hivatkozva, hogy a szülők beleegyezésével hajtotta végre a beavatkozást. A kölni tartományi bíróság másodfokú ítéletében helyben hagyta az ítéletet, de az indokláson változtatott: az orvost azért mentették fel, mert nem tudott arról, hogy cselekedete jogellenes.

Szakértők szerint a kölni bíróság döntése nem kötelező más bíróságok számára, de ezentúl már senki nem hivatkozhat arra, hogy nem tudta azt, hogy gyermeken tilos körülmetélést végezni.

(MTI nyomán)



Friss hírek az elmúlt 24 órából