Ugrás a cikkhez
Reklám

Mohammad Reza Rahimi iráni alelnök szerint a judaizmus szent könyvének, a Talmudnak a tanításai felelősek a világban zajló kábítószer-kereskedelemért, amelynek a fő mozgatója Izrael.

"A drog terjesztése a világban a Talmud tanításainak a következménye (...) amelynek célja a világ elpusztítása" - mondta Rahimi még kedden Teheránban egy nemzetközi értekezleten, amelynek témája a kábítószer-kereskedelem volt, s amelyen külföldi diplomaták is részt vettek.

"A Talmud azt tanítja, hogy megengedett a legális és illegális eszközökkel való gazdagodás, ami jogot ad (a zsidóknak) az emberiség elpusztítására" - folytatta az alelnök, akinek szavait az elnöki hivatal honlapja idézte szerdán. "A (kábítószer-)világkereskedelem fő felelőse a cionista állam" - tette még hozzá Rahimi.

Az izraeli titkosszolgálatot, a Moszadot már a múltban is vádolta Teherán azzal, hogy ösztönzi a drogfogyasztást Iránban, ettől remélve az iszlám kormányzat meggyengülését.

Irán az Afganisztánból induló és főként a nyugati országokba irányuló drogkereskedelem egyik fő átrakóhelye, és a média által idézett hivatalos becslések szerint több mint kétmillió iráni fogyaszt kábítószert.

A vezetés az 1979-es iszlám forradalom óta valóságos háborút folytat a kábítószerüzérek ellen, akik a börtönnépesség felét alkotják, és akik közül évente több százat végeznek ki. Hivatalos adatok szerint több mint négyezer, e harcban részt vevő iráni rendőrt és katonát öltek meg az elmúlt harminc évben.

(MTI nyomán)



Friss hírek az elmúlt 24 órából