Ismeretlenek felgyújtottak egy eritreai bevándorlók által használt lakást Jeruzsálem központjában - közölte egy rendőrségi szóvivő. Két lakó füstmérgezést szenvedett, őket kórházba szállították. A szóvivő hangsúlyozta, hogy vizsgálat indult, az elkövetőket őrizetbe fogják venni és bíróság elé fogják állítani őket.

Izraeli sajtóértesülések szerint a lakás egyik falán "Tisztítsátok meg a városnegyedet!" feliratot találtak, amelyből arra következtetnek, hogy rasszista indíttatású bűncselekmény történt. Izraelben több mint 62 ezer illegális bevándorló tartózkodik, többségükben szudániak és eritreaiak, akik Egyiptomon, a Sínai-félszigeten át érkeztek az országba. Jelenlétük májusban politikai vitát gerjesztett és erőszakos cselekmények is történtek ellenük. Eddig főként Tel-Aviv déli negyedeiben rongáltak meg afrikaiak által működtetett boltokat.

Május 23-án egy tel-avivi tüntetés rasszista erőszakcselekményekbe torkollott. A mintegy ezer tüntető közül sokan afrikaiak boltjaira támadtak és kövekkel dobáltak meg több, bevándorlókat szállító járművet. Benjámin Netanjahu kormányfő elítélte az erőszakos kilengéseket, és azt hangoztatta, hogy az egyiptomi határ mentén épülő, 250 kilométer hosszú kerítés a "lehető legrövidebb időn belül" elkészül, az illegális bevándorlókat pedig "rövidesen" visszaküldik származási országukba.

(MTI)