Mire jó az úgynevezett gazdasági válság? Arra, hogy a „pénzügyi befektetők” felvásárolhassák azokat az országokat is, melyeket még nem vontak teljesen a befolyásuk alá. Simon Peresz emlékezetes nyilatkozatában még csak Románia, Lengyelország, Manhattan és Magyarország felvásárlásáról beszélt. A lista alighanem bővülni fog, és rövidesen Hellász jelentős része is a zsidók tulajdonába kerül.

A Jerusalem Post című lap még április 1-jén adta hírül, hogy izraeli cégek versengenek nagy értékű görög állami vagyontárgyak megszerzéséért. „A Mekorot Israel National Water Co. titkos megbeszéléseket folytat annak érdekében, hogy megvásárolja Athén és Thessaloniki vízműveit és szennyvíztisztító vállalatait” – írja az újság, hozzátéve, hogy egy izraeli cégcsoport egészen biztosan ott van a DEPA nevű gázszolgáltató megszerzésére törekvő 17, egyelőre ismeretlen hátterű pályázó között. Egy másik izraeli vállalat pedig a Hellenic Defense Systems fegyvergyártó céget szeretné megkaparintani.

Az antiszemitizmussal aligha vádolható Jerusalem Post híradása szerint izraeliek Athén korábbi nemzetközi repülőterét, a The Hellinikon-t is kinézték maguknak, továbbá Európa egyik legnagyobb város rehabilitációs programjának kijelölt területe után is érdeklődnek. De a „külföldi befektetők” különböző energiaszolgáltatókat, telekommunikációs cégeket, számos nagyvállalatot, repülőtereket, kikötőket, autópályákat és értékes ingatlanokat is meg akarnak szerezni.




A kutyaszorítóba került görög kormány elkövette azt az őrültséget, hogy az állami tulajdon eladása révén kívánja előteremteni azokat az összegeket, melyek a visszafizethetetlen külső adósság törlesztéséhez nélkülözhetetlenek. Létre is hozták a Görög Köztársaság Vagyonfejlesztő Alapját, amelynek a nevével ellentétben a feladata: az állami vagyon elkótyavetyélése. 2015-ig nem kevesebb, mint 19 milliárd euróra akarnak szert tenni a családi ezüst eladása útján. A görög társadalom részéről persze mutatkozik némi ellenállás az ország erőforrásainak és értékeinek kiárusításával szemben. Ugyanakkor, ha hihetünk egy nemrég készült közvélemény-kutatás adatainak, akkor a görögök 84%-a (!) nem emel kifogást az állami vállalatok (vagy a cégek állami tulajdonrészének) és rendkívül értékes ingatlanoknak az eladása ellen. Costas Mitropoulos, a Vagyonfejlesztő Alap vezetője szerint ugyanis „az igazi értéket a lakosság számára a befektetés és a munkahely jelenti”. „Mindenki felismeri, hogy valóságos befektetések lesznek, és a privatizációs folyamat eredményeképpen munkahelyek keletkeznek” – jelentette ki a fő görög privatizátor, akit érdemes lenne egyszer például a „magyar tapasztalatokkal” szembesíteni. Fel kellene tenni neki a kérdést: tudja-e, hogy vajon hány munkahely szűnt meg az úgynevezett „privatizációs folyamat” következtében, és miféle borzalmas pusztításokat okozott a „privatizáció” címén végrehajtott példátlan méretű tolvajlás?

Valószínűnek tűnik persze, hogy a nemzetközi pénzoligarchia zsoldjában álló görög közéleti személyiségek tisztában vannak a „privatizációs folyamat” súlyos következményeivel. Mégis érdemes lenne a görög privatizátoroknak hazánkba ellátogatniuk. Nálunk ugyanis remek útmutatásokat kaphatnának arra vonatkozóan, miképpen kell dobra verni, és idegen kézre juttatni egy ország értékeit.

Perge Ottó – Kuruc.info