Omar Szuleimán egyiptomi alelnök környezete azt fontolgatja, hogy az egyre nagyobb tehertételt jelentő Hoszni Mubarak elnököt gyógykezelésre Németországba küldik, lehetővé téve számára a méltó távozást a hatalomból - jelentette a The New York Times.

Az amerikai napilap szombaton közölt értesülése szerint Mubarak szokásos orvosi ellenőrzésre utazna Németországba, de ezúttal hosszabb időre maradna ott. Más forrásból ezt az értesülést eddig nem erősítették meg.

Egy másik megoldás lehetne - írta a lap egy meg nem nevezett amerikai kormányzati tisztségviselőre hivatkozva -, ha az egyiptomi elnök visszavonulna sarm-es-sejki nyaralójába. Az a cél, hogy Mubarak hagyja el az elnöki palotát, de ne kelljen lemondania hivataláról.

Az amerikai lap szerint ezek az elképzelések Szuleimán és az egyiptomi katonai vezetés azon terveinek részét képezik, hogy Mubarak befolyását korlátozzák, és egyidejűleg megkezdjék egy átmeneti kormány létrehozását az ellenzék bevonásával. Az ellenzék azonban csak azzal a feltétellel hajlandó tárgyalni Szuleimánnal, ha Mubarak végleg távozik a hatalomból - írta a The New York Times.

(MTI)