A Szlovák Nemzeti Párt elnöke levélben gratulált Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök újraválasztásához. Közben a hivatalos tót diplomácia aggodalmát fejezte ki az esetleges a választási csalások miatt.



A SME karikatúrája

Tót kormánykörökben nagy port vert fel, hogy Ján Slota, az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt elnöke meleg hangvételű jó kívánságot küldött Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnöknek, miközben a hivatalos tót  diplomácia nyugtalanságát fejezte ki a választások tisztasága miatt az ország nagykövetének.

Ján Slota pártja és saját nevében gratulált a fehérorosz vezetőnek. Egyebek mellett azt írta: "meggyőződésem, hogy a választások rendben és demokratikus módon zajlottak, és örülök, hogy olyan ember győzött, aki jóllakatja a nemzetet. És ez a lényeg".

A párt alelnöke, Rafael Rafaj semmi kivetnivalót nem lát ebben. Mint újságíróknak elmondta, szláv ország államfőjéről van szó, és szerinte nincs semmi ok arra, hogy ne gratuláljanak neki.

Rafaj is úgy gondolja, hogy a választások demokratikusak voltak. Szerinte a választási megfigyelők talán manipulátorok voltak, akik hasonlóan irányították az ukrajnai narancsos forradalmat, aztán átvonultak Grúziába, ahol konfliktust robbantottak ki, és holnapután talán olyan országban lesznek, ahol valakiknek stratégiai érdekei vannak.

(MTI nyomán)