Négy ponttal, 34 százalékra emelkedett a francia elnök támogatottsága szeptemberben az illegálissá minősített cigánytáborok felszámolása és a megfelelő papírokkal nem rendelkező kormosok kitoloncolása miatt.
A vasárnap közzétett legfrissebb felmérés szerint szintén nőtt öt ponttal, 44 százalékra a kormányfő, Francois Fillon támogatottsága.
A Metro című lap kérésére az Opinionway nevű intézet végezte a felmérést, 1006 felnőtt megkérdezésével szeptember 3. és 8. között. Az eredmény szerint a válaszadók 34 százaléka elégedett az államfővel, augusztusban még csak 30 százalék volt ez a szám.
A megkérdezettek 39 százaléka volt elégedett a kormányfővel augusztusban, szeptemberben pedig öt százalékponttal nőtt Fillon támogatottsága.
Miután Sarkozy elindította augusztusban a cigányok és a nomádoknak nevezett "utazók"elleni akciósorozatot, a megkérdezett franciák 43 százaléka mondta azt, hogy a kormány nem tesz elég intézkedést a közbiztonság érdekében, 29 százalék pedig azt válaszolta, hogy "túl sokat is tesz". 51 százalék azt válaszolta, hogy ha az ellenzéki szocialisták kerülnének hatalomra "se jobbat, se rosszabbat nem tennének".
(FH nyomán)