Legalább 19 ember meghalt, több százan pedig megsebesültek a németországi Duisburgban, amikor pánik tört ki a technófesztiválon. Többek állapota rendkívül súlyos.




A Duisburgban megtartott Love Parade technozenei fesztiválon a pánik az egykori teherpályaudvarnál, a rendezvény közelében, egy aluljáróban tört ki. Szemtanúk arról számoltak be, hogy rendőrök emberek ezreit próbálták visszatartani attól, hogy bejussanak a Love Parade már túlzsúfolt területére. Becslések szerint a duisburgi rendezvényen több mint egymillió ember vett részt.

A szombat esti bejelentést korrigálva a városvezetés vasárnap reggel azt közölte, hogy a halottak száma 19, a sebesülteké 350. A duisburgi rendőrfőnök vasárnapi sajtótájékoztatója szerint a halálos áldozatok között legalább négy külföldi - egy-egy holland, olasz, ausztrál és kínai - van, de három holttestet még nem azonosítottak.




A körbekerített területnél az emberáradat összesűrűsödött, egyesek már vissza akartak fordulni. Az aluljáró szűknek bizonyult, nem lehetett se előre, se hátra menni. A hazafelé, illetve a rendezvényre tartó emberek körében pánik, dulakodás tört ki, egymást taposták. A mentősök a nagy tömegben nehezen tudtak eljutni a sérültekhez.

 

 

Hasonló eset még nem fordult elő az 1989 óta tartó Love Parade-rendezvények történetében. A katasztrófa rendkívüli módon megrázta Németországot, az ország vezető politikusai, Christian Wulff államfővel és Angela Merkel kancellárral az élen együttérzésüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak, és az ügy haladéktalan kivizsgálását, a felelősség teljes feltárását követelték. Duisburg városának polgármestere nyilvánosan kért bocsánatot a történtekért, és alapos vizsgálatot ígért. "Mély szomorúságát" hangoztatta a tragédia miatt a német származású XVI. Benedek pápa is.

Az első értékelések szerint a szervezők, illetve a rendőrök részéről súlyos hiányosságok történtek, a rendezvény biztonsági feltételei elégtelenek voltak. Több szakértő is annak a nézetnek adott hangot, hogy a fesztivált eleve nem lehetett volna megrendezni az egykori teherpályaudvar melletti, viszonylag kis területen, az pedig egyenesen megengedhetetlennek számított, hogy a helyszínre történő be-, illetve kijutás egyetlen tényleges útját egy szűk alagút jelentette.

A történtek rendkívüli sokkot okoztak Németországban. A hatóságok külön telefonvonalat létesítettek, amelyen keresztül a hozzátartozók érdeklődhetnek, sokan a Twitteren keresik ismerőseiket, rokonaikat.




A rendezvényt biztonsági okokból azonnal nem szakították meg, hogy a pánikot ne fokozzák tovább. A német vasút rendkívüli szerelvényeket indított a helyszínre az emberek elszállítására, és hasonló célból több száz busz érkezet Duisburgba. Egy időre még a vasutállomást is le kellett zárni, mert a tömegben a sínekre löktek embereket. A sebesülteket mentőhelikopterek szállították el. Szombat késő este a rendezvénynek hivatalosan is véget vetettek. Késő esti értesülések szerint több személyt újra kellett éleszteni, és a hatóságok nem zárták ki, hogy a halálos áldozatok száma tovább növekszik.

A BBC-nek több szemtanú megírta élményét, egy nevét elhallgató hölgy azt írta, hogy egy résen ki tudott szökni, de közvetlenül mellette két nőt is megölt a tömeg. Egy Fabio nevű résztvevő pedig azt írta, hogy 45 perccel a tragédia előtt szóltak a rendőröknek, hogy ebből tömeghisztéria lesz. Az alagútban ugyanis alig kaptak levegőt, és barátnőjével alig tudták átverekedni magukat a tömegen.




Az első Love Parade 1989-ben volt Berlinben, és ez lett Európa legnagyobb utcai techno-fesztiválja. A német főváros vezetése és a szervezők azonban a 2007-es parádé előtt nem tudtak megegyezni a biztonsági és a logisztikai feladatokról, ezért Berlin úgy döntött, hogy nem biztosítja tovább a rendezvény helyszínét.

A szervezők a következő évben Dortmundba költöztették a Love Parade-ot, amit tavalyelőtt Essenben tartottak meg. A 2009-ben elmaradt program után idén újra megindultak a technótól hangos kamionok Duisburgban.

(MTI, FH, Welt.de, ICN)