Legkevesebb 67 embert vettek őrizetbe a brit rendőrök Boltonban, miután összecsapások törtek ki szombaton az angol hazafiak és az antifasiszták között. A rendőrség jelentése szerint 2000 szélsőjobboldali és 1500 antifasiszta gyűlt össze a város egyik főterén.

Az Angol Védelmi Liga (EDL) szervezte a jobboldali tüntetést az északnyugat-angliai városban, az iszlamista erőszak elleni tiltakozásra hivatkozva. Az EDL számos hasonló megmozdulást rendezett az elmúlt hónapokban hasonló céllal. A szombati demonstráción azonban megjelentek a Fasizmus Elleni Egység (UAF) nevű antifasiszta szervezet támogatói, akik ellentüntetést tartottak. A rendőrség szerint az antifasiszták provokálták az összecsapásokat, amit a hatóságok szerint az is bizonyít, hogy közülük 55 embert vettek őrizetbe, míg az EDL hívei közül csak kilencet.

A boltoni önkormányzatot is magában foglaló Nagy-Manchester rendőrfőnökének helyettese is azzal vádolta az UAF-et, hogy ők kezdték az erőszakot. "Elég világos a számomra, hogy közülük sokan eleve azzal a szándékkal jöttek, hogy rendbontást kövessenek el" - mondta Garry Shewan, aki szerint a feldühödött antifasiszták megtámadták a rendőröket is. Shewan szerint miattuk sérült meg több rendőr, járókelő és tüntető is.

Tulajdonképp ki az, aki ezen elcsodálkozik?

(FH nyomán)