A Kreml nem hajlandó szóba állni a jelenlegi grúz elnökkel, Miheil Szaakasvilivel, sem pedig azokkal a politikai erőkkel, melyek mögötte állnak – írja a hírportál –, ugyanakkor fontos lenne Moszkva számára, hogy rendeződjenek az orosz-grúz viszonyok, elvégre azok nagyon megterhelik nemzetközi kapcsolatait. Ennek jegyében fogadta a múlt héten Dmitrij Medvegyev elnök, valamint Vlagyimir Putyin miniszterelnök Nino Burdzsanadzét, a grúz parlament korábbi elnökét, aki jelenleg Szaakasvili ellenzékének vezetője.
Burdzsanadze, a 2008-as dél-oszét háború óta a második grúz ellenzéki politikus, aki Moszkvába látogat. 2009 októberében a Kreml vendége volt Zurab Nogaideli volt miniszterelnök is. A találkozókat kommentálva, az orosz Miniszterelnöki Hivatal szóvivője, Dmitrij Peskov kijelentette a hírportálnak: „Grúziával momentán nincs mód államközi kapcsolatokat építeni, de törekszünk arra, hogy a politikai dialógus fennmaradjon, ami később elvezethet a viszony rendezéséhez.”
A háborút követően Tbiliszi megszakította a kapcsolatokat Moszkvával, ami a diplomáciai érintkezések elé nagy akadályokat görget. Ennek ellenére – állítja a cikk – mindkét részről igyekeznek minden alkalmat megragadni ahhoz, hogy a párbeszéd ne álljon le. Februárban, egy müncheni konferencián, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a korábbi grúz ENSZ-nagykövettel, Irakli Alaszaniával tárgyalt, és moszkvai látogatásra szóló meghívót adott át neki.
A hírportál szerint Burdzsanadze látogatása bizonyos változást hozott a grúz ellenzék és Oroszország kapcsolatában, ugyanis eddig még nekik is az volt az álláspontjuk, hogy csak akkor tárgyalnak az orosz féllel, ha Moszkva kivonja csapatait Abháziából és Dél-Oszétiából, sőt – ideális esetben – visszavonja a két szakadár bábállam függetlenségének az elismerését is.
A grúz ellenzék útkereséseit sokan azzal magyarázzák – közöttük a portál által megszólaltatott egyik volt miniszter, Goga Haindrava is –, hogy a grúzoknak nem áll módjukban ma feltételeket szabni, bár maguk is megszállónak tekintik az orosz csapatokat.
(gazeta.ru, Glóbusz)
Ajánló: Korszakváltás - Alvilágrend vagy Világrend! (x)