Új bevándorlási eljárás lép életbe Olaszországban, mely igyekszik úgy szabályozni az újonnan jöttek jogállását, illetve letelepítési feltételeit, hogy az ne sértse az általános európai értékeket. Az elmúlt időszakban az országot számos kritika érte, s gyakran állították elrettentő példaként arra, hogyan nem szabad, de nem is lehet a bevándorlási kérdést kezelni.
A jóléti és belügyi tárca által közösen kidolgozott eljárási szabály értelmében minden bevándorló bizonyos pontrendszernek kell megfeleljen, s egyben „bevándorlási megállapodást” kell kössön az olasz állammal, melynek kölcsönös betartása nyújt lehetőséget a legális tartózkodásra, illetve – ha a hatóságok részéről történne szabálysértés – az eddigieknél nagyobb lehetőséget ad az érintettnek a jogpanaszra, állítják a jogalkotók.
Az eddigi, úgynevezett Bossi-Fini-törvényt számos kritika érte. Az új rendelkezéssel kapcsolatban Roberto Maroni belügyminiszter kijelentette: adott szempontok alapján az érintettnek 30 pontot kell összeszednie ahhoz, hogy megfeleljen a legális tartózkodáshoz szükséges elvárásoknak. Feltétel lesz, hogy azonnal beiratkozzék egy olasz (ingyenes) nyelvkurzusra, hogy ismerje nagyvonalakban az olasz alkotmány rendelkezéseit, és hogy alapos egészségügyi vizsgálatnak vesse alá magát. További feltétel, hogy gyerekeinek iskoláztatásáról nem tekinthet el a bevándorló. Ha nem járatja őket rendszeresen iskolába, akkor azonnal kitoloncolják az országból.
Az említett 30 pont összegyűjtése a szóban forgó rendelkezés betartásából adódik össze, illetve annak áthágása pontlevonásokat eredményez majd; minden egyes bevándorlónak két év áll rendelkezésére, hogy a szükséges pontmennyiséget összegyűjtse.
A baloldali ellenzék erőteljesen támadja a törvényt, minthogy az – szerinte – nem jobbít az érintettek helyzetén, hanem új, lehetetlen feltételeket támaszt, miközben a már meglévő gyakorlatot is összezavarja és túlterheli.
(Corriere della Sera, Glóbusz)