Orosz szenátorok egy csoportja azt tervezi, hogy törvényjavaslatot nyújt be a nyilvános káromkodás visszaszorítása érdekében - írja a londoni konzervatív napilap. Az intézkedés része lenne a Kreml közmoráljavító csomagjának.

A Mihail Nyikolajev, az orosz felsőház elnökhelyettese által kezdeményezett törvénymódosítás 500-tól 1500 rubelig terjedő pénzbüntetésre ítélné a nyilvánosan káromkodókat. „A trágárság nem lehet hétköznapjainak része" - érvelt Nyikolajev, és emlékeztetett rá, hogy Belgorodban már 2005-ben hasonló szabályokat vezettek be.

A The Telegraph kitér rá, hogy a javaslat szerves részét képezi a Kreml által a közmorál feljavítása érdekében indított programnak, amelynek keretében egyebek között az alkoholizmus visszaszorítása, az erőszak csökkentése és a pornográfia a médiából történő kitiltása is szerepel.

A káromkodásellenes tervezet közvetlen kiváltója egy népszerű blog bejegyzése volt, amelyben a szerző durva szavakkal illette Vlagyimir Putyin miniszterelnököt és Dmitrij Medvegyev államelnököt. A kormánypárt politikusai szerettek volna eljárást indítani a blogger ellen, de megfelelő törvény hiányában eddig nem volt lehetőség a törvényi fellépésre.

Elemzők szerint kétséges, hogy sikerül-e törvénybe iktatni a káromkodás tilalmát - már csak azért is, mert Oroszországban maguk a rendőrök is trágárságukról közismertek.

(The Telegraph)