Miképpen azt már megszokhattuk, napjaink vezérideológiájának, a holovallásnak főpapjai újabb, nagy médiacsinnadrattával kísért autodafét rendeznek Münchenben.

Ezúttal John Demjanjukot, az állítólagos „Rettegett Ivánt” citálták hóhérai, Wiesenthalék húsz esztendő leforgása alatt immár másodszor az inkvizíció ítélőszéke elé. A 89 éves Demjanjukkal szemben az a vád, hogy 1943-ban a sobibóri koncentrációs tábor őreként 27 900 fogoly meggyilkolásában vett részt. Valóban rettenetes bűntett! Már amennyiben igaz. Anélkül, hogy valaki korunk megsütni való eretnekeként a „holokauszt-tagadás”  rettenetes vétkének labirintusába tévedne, engedtessék meg csupán a józan, „felvilágosult” gondolkodás alapján néhány kérdést feltenni.

Mikképpen érvényesülhet bizonyos „bűntettek” esetében kettős jogszolgáltatás, tekintve, hogy Demjanjukot egyszer már 1988-ban jogerősen felmentette az Izraeli Legfelsőbb Bíróság (!!) a koholt vádak alól.

Hogyan zajlik majd le a bizonyítási eljárás 66 évvel az állítólagos bűncselekmény-sorozat elkövetése után? Miféle kétségbevonhatatlan hitelességű tárgyi bizonyítékokat tudnak majd a vád képviselői felmutatni? Egyáltalán az is érthetetlen, miképpen tudják ilyen egzakt módon meghatározni az áldozatok számát, amiként teszik ezt a holoklérus képviselői más lágerek vonatkozásában is. Ki számolta meg őket? A KGB titkos archívumai vonatkozó részeinek 1990 utáni feloldása után egyértelművé vált, hogy a német nyilvántartásokban precízen vezették a rabok személyes adatait, s minden esetben feltüntették a halál pontos okát is.

Amennyiben a német adatszolgáltatást hiteltelennek tekintenénk, azt kell feltételeznünk, hogy a fogva tartottak számolták össze az áldozatokat. Attól a történelmi-jogi módszertani kérdéstől most eltekintve, hogy mennyivel volnának hitelesebbek az állítólagos sértettek számadatai, vajon mennyire volna életszerű az, hogy a tábor területén a foglyok egy része a holttestek számlálgatásával bíbelődik? Közben mivel foglalatoskodott a német tábori őrség? Annyira ütődött lett volna az SS-állomány, hogy mindezt ölbe tett kézzel, cigarettázva és kávézgatva, méla közönnyel végignézte? Végül az a kardinális kérdés sem hagyható figyelmen kívül, hogy pro és kontra ennyi idő elteltével hány szavahihető tanút tud megidézni a tisztelt bíróság. S amennyiben közülük az olyanok véleményei lesznek az ügyben perdöntők, akik a krematóriumkéményekből kilövellő éjszakai görögtüzeket láttak, valamint azt állítják majd, hogy tündérek voltak a gázkamrákban, illetve a latrinákban derékig fekáliában gázolva közösültek egymással a táborlakók, akkor bizony nagy a baj…

Vélhetően a „német” jogszolgáltatás képviselői hasznosabb elfoglaltságot is találhatnának maguknak, uram bocsá’ hivatásuknak megfelelően igazságot is szolgáltathatnának 
 
Lipusz Zsolt —Kuruc.info

(Fotók: Der Spiegel)