
Ismael Haniyeh, a Gázai övezetet irányító Hamász-kormány vezetője a Vöröskereszt küldöttségét fogadva kijelentette: a gázai palesztinok nem kívánnak újabb konfliktusba keveredni a zsidó állammal. „Azonban a jelek szerint Izrael ismét támadást fontolgat a Gázai övezet ellen” – mondta Haniyeh.
Aki arról is beszélt, reméli, „a világ meg fogja akadályozni, hogy Izrael újból gyermekeket gyilkoljon”. (Nem fogja megakadályozni, mert a cionisták akaratával csak kevesen mernek komolyan dacolni) Ha a zsidó állam mégis támadna, akkor népünk nem adja meg magát, hanem harcolni fog” – hangoztatta a kormányfő.
Az utóbbi időben számos vezető izraeli politikus fenyegette meg a gázai palesztinokat. Gabi Ashkenazi, az izraeli haderő vezérkari főnöke az elmúlt napokban többször is utalt egy újabb Gáza elleni izraeli akció lehetőségére. November 13-án, pénteken a dél-izraeli Be’er Sheva városában, egy középiskolában azt hangoztatta, hogy ha „Izrael rákényszerül, ismét támadni fog”, mivel „nem tűrheti tovább a palesztin rakétatámadásokat”. Néhány nappal korábban pedig egy katonatiszti főiskola végzős hallgatói előtt a következőket mondta: „A hadsereg visszatérhet azokra a helyekre, ahonnan a szélsőségesek a rakétáikat elindítják. Ezek a legsűrűbben lakott területek, így harcolnunk kell falvakban, városokban, mecsetekben, kórházakban, óvodákban és iskolákban, mivel az ellenség ránk kényszeríti ezt a harcmodort.”
Ennél álságosabb szöveget nehéz elképzelni. Izrael mindig az áldozatait hibáztatja azért, amiért legyilkolja őket. November 13-án egyébként izraeli katonák ismét lelőttek egy palesztin fiút a Gázai övezet déli részén. Izraeli források szerint négy fiatal palesztin robbanószerkezetet akart elhelyezni a határ közelében. A Népi Front Palesztina Felszabadításáért elnevezésű ellenálló szervezet közleményében megerősítette: a négy fiatal valóban katonai akciót akart végrehajtani, amikor a zsidó állam katonái tüzet nyitottak rájuk. Az egyik 22 éves palesztin meghalt, a másik három pedig megsebesült. Mindegyikük izraeli fogságba esett. (Egyes híresztelések szerint egyikük a mentőautóban életét vesztette, később azonban ezt a hírt a kórház illetékesei cáfolták.)
Nem sokkal az incidenst követően egy házi készítésű Kasszám rakéta csapódott be Sdot Negev térségében, azonban sem személyi sérülés nem történt, sem anyagi kár nem keletkezett. A palesztin fegyveresek mindig is egy-egy véres izraeli katonai akcióra válaszul lövik ki rakétáikat a zsidó állam irányába azzal a céllal, hogy megértessék az agresszorral: a támadások és az öldöklés árát Izraelnek meg kell fizetnie, ezen kívül pedig a palesztinok ellenállnak, és nem adják meg magukat.
Izrael azonban a kétségbeesett, ugyanakkor pontatlan és jelentéktelen károkat okozó palesztin rakétatámadások ürügyén indította meg 2008. december 27-én 22 napon át tartó háborúját a Gázai övezet ellen. Az vérengzésnek 1400 palesztin esett áldozatul, és legalább ötezren sebesültek meg.
Forrás: Ma’an Hírügynökség
Perge Ottó
(Kuruc.info)