A Zentai Károly elleni per nem lesz igazságos, ha a háborús bűnnel vádolt, Ausztráliában élő férfit kiadják Magyarországnak, jelentette ki pénteken fia, Ernie Steiner egy rádiónyilatkozatában a WA Today című ausztrál hírportál szerint.

Csütörtökön kiadatási őrizetbe helyezték, és a perthi Hakea börtönbe szállították a nyolcvannyolc éves Zentait, akit a zsidók azzal vádolnak, hogy 1944. november 8-án a magyar királyi hadsereg tiszthelyetteseként egy budapesti laktanyában többedmagával megkínozta és meggyilkolta a tizennyolc éves Balázs Pétert, mert a zsidó nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot.

A perthi szövetségi bíróság október 8-án hozott határozata szerint Zentai kiadható Magyarországnak.

Ernie Steiner a 6PR rádiónak azt mondta, hogy fellebbezett Robert McClelland igazságügy-miniszternél, és ebben kérte, hogy apja egészségi állapotát – szívbetegségét és depresszióját – tekintetbe véve ne engedje kiadatását.

„Nem bízunk a magyar katonai igazságszolgáltatásban, mert súlyos kérdések merülnek fel hozzáértésével kapcsolatban, azzal kapcsolatban, hogy le tud-e folytatni egy ilyen pert. Szeretném, ha a magyar ügyészség elmagyarázná, hogy miként tudnának apám felett a nemzetközi egyezményekkel összhangban álló, igazságos perben ítélkezni. Hogyan lehet igazságos pert lefolytatni élő tanúk hiányában? Vannak tanúvallomások, amelyeket felhasználnak apám ellen, hogy elérjék kiadatását, de neki nem volna lehetősége keresztkérdéseket feltenni ezeknek az embereknek. Az igazságszolgáltatás megcsúfolása volna, ha ilyen körülmények között járnának el ellene” – mondta Steiner már nem élő magyar katonák vallomásaira utalva. Szerinte ezek a tanúk féltették az életüket, megkínozták őket. A szóban forgó két katonát magyarországi bíróság elítélte Balázs Péter halála miatt.

Steiner elmondása szerint a fellebbezéshez olyan bizonyítékot mellékeltek apja védelmében, amelyet ausztrál bíróság még nem látott:

„Ez a családtagok tanúvallomásait tartalmazza, azt hogy apám nem volt Budapesten 1944. november 7-én. E vallomások éppen hogy arról szólnak, hogy ő egy tiszttársával volt, aki pedig nem volt ott, ahol Balázs Péter meghalt. Van egy olyan tanúvallomás is, a már nem élő nagynénémmel, apám nővérével készült interjú, amelyet videóra vettem néhány évvel ezelőtt, és amely igazolja ezt.”

Az ausztrál hatóságoknak „fogalmuk sincs arról, hogy milyen a helyzet Magyarországon. Nem valami jó. Az emberek itt azt mondják, az egy demokratikus ország, de messze nem az” – mondta az ABC ausztrál közszolgálati rádiónak nyilatkozva még őrizetbe vétele előtt.

Ügyvédje pénteken, Zentai első, börtönben töltött éjszakája után optimistán és magabiztosan nyilatkozott: „Alapos és hathatós fellebbezést nyújtottunk be a miniszternek.”

(MTI korrigálva)