A Jobbik négy külföldi párttal közösen aláírta az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége létrehozásáról szóló megállapodást szombaton Budapesten - jelentette be Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke, a párt VI. kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatóján.

Az egyezményt a Jobbik mellett a francia Nemzeti Front, az olasz Fiamma Tricolore, a svéd Nemzeti Demokraták, illetve a Belga Nemzeti Front írta alá.

Balczó Zoltán közölte: az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége "hivatalos, európai nemzeti szintű párttá" válik majd, amelyet várhatóan Belgiumban vagy Strasbourgban jegyeznek be.

Hozzátette, hogy a Brit Nemzeti párt is jelezte csatlakozási szándékát, de egyeztetéseket folytatnak az osztrák Szabadságpárttal, valamint spanyol és portugál pártokkal is.

Az aláírt, kilenc pontos politikai nyilatkozat egy szabad, független és egyetlen nemzetek Európájának létrehozásáról szól, de minden olyan kezdeményezést elutasít, amely egy európai nemzetek feletti állam létrehozására irányul. A nyilatkozat kifejezi aláíróinak szándékát, hogy Európát meg akarják védeni az olyan fenyegetésektől, mint a terrorizmus, „valamint a vallási, politikai, gazdasági vagy pénzügyi imperializmus”. Egyúttal azt javasolják, hogy a kontinens népei közösen harcoljanak a „szociális árudömping, valamint a globalizáció romboló hatásai ellen”.

Balczó Zoltán szerint az esemény fő üzenete az, hogy az euroszkeptikus pártok nem Európa-ellenesek. Mint mondta, az alternatíva egy olyan együttműködés, amely megfelelő mértékben tartja meg a nemzeti önrendelkezést.

Vona Gábor kérdésre válaszolva azt mondta, hogy minden politikai párt szeretné magát nemzetközi politikai szövetségesekkel is felvértezni. Hozzátette, hogy a létrejött szervezet tagjai ugyanazokért a célokért harcolnak. Megjegyezte: bízik abban, hogy "a Jobbik elszigeteltségével kapcsolatos mendemondák is bekerülnek a történelmi mesekönyvekbe”.

A sajtótájékoztatón Vona Gábor és Balczó Zoltán mellett részt vett Bruno Gollnisch, a francia Nemzeti Front alelnöke, Luca Romagnoli, az olasz Fiamma Tricolore elnöke, Mark Abramsson, a svéd Nemzeti Demokraták elnöke, Pierre-Patrick Cocriamont, a Belga Nemzeti Front vallon parlamenti képviselője, valamint Kovács Béla, a Jobbik Külügyi Kabinet elnöke.

(MTI)