Ugrás a cikkhez
Reklám




A nagy-britanniai Katie Piper 26 éves volt, az átlag brithez képest gyönyörű, és sikeres tévés jövő előtt álló, amikor úgy hozta a sors, hogy Facebookon megismerkedett egy néger fiatalemberrel.

Miért is ne, gondolhatta.

Most már tudja, miért óvják a kicsit is tájékozott szülők a törzsi ösztönök által vezérelt élőlényektől a gyermekeiket.

Egy évvel ezelőtt ismerkedtek meg, Danny Lynch pedig hamarosan a lány barátja lett, ahogy mondani szokás. Csak hát Danny féltékeny típus volt, ezért egyszer csak úgy döntött, bezárja, majd jó alaposan megerőszakolja a fehér szukát, hadd tanulja meg, mi történik, ha ő egyet gondol. S hogy másé se legyen, egy fajtársával kénsavat öntetett a testére.



Nem számít a bőr színe, ők is<br>ugyanolyan emberek, mint mi
Az angol lánynak a sav szétmarta az arcát, a fülét, a nyakát, a hátát, a karjait, és károsította egyebek mellett a szemeit is. 34 műtéten van túl, 2 évig védőmaszkot kénytelen viselni.

"Amikor a savat az arcomba öntötték, éreztem, ahogy egyszerűen elolvad a bőröm. Leírhatatlan fájdalmat éreztem az arcomon, a nyakamon és a mellkasomon. Egy adott pillanatban azt hittem, meghaltam. Tükörbe néztem, és nem értettem, hova tűnt az arcom. El voltam borzadva attól a képtől, amit ott láttam" - meséli Katie, hozzátéve: elvette tőle a szépségét és a méltóságát, de az életét nem, s ő most mindenkinek elmondja, mit tett vele.

A fekát elkapták. "Életfogytot" kapott, ami azt jelenti, pár év múlva vadászhat a következő fehér lányra.

 

Violata si desfigurata cu acid sulfuric! Vezi galeria foto!

StirileProTV.ro

 

Ami volt...




... és amivé vált:










Kuruc.info - Pro TV nyomán

Kapcsolódó:

- Most éppen hét hónapos várandós nőt erőszakoltak meg a niggerállatok

- Meggyilkolta családját egy nigger - gratulálunk
- Csak koponyatávolítással élhette túl a niggerek támadását egy brit fiatal
- Fehérellenes rasszizmus: niggerek üldözték bőrszíne miatt, ezért menekült el Dél-Afrikából
- Gyomrában próbálta behozni a kábítószert a nigger
- Emlékeztetőül a nigger természetrajzához: néhány videó az 1992-es Los Angeles-i fosztogatás- és fehérvadászat-hullámról
- 20 fős nigger horda verte agyon a neves drágakőszakértőt
- Nemcsak a vietnamiak, niggerek is terítik a drogot befogadó hazánkban
- Újfajta HIV-vírust fedeztek fel egy nigger nőben
- "Belső hangra" gyilkolt az Amerikától ajándékba kapott nigger Japánban
- Kitagadták megerőszakolt kislányukat a niggerek
- Lányok és nők tucatjait fertőzte meg szándékosan HIV-vírussal a feka
- Ismét fehér lányt gyilkolt egy nigger - ő kereste magának
- Rendőrgyilkos fekát végeztek ki Dél-Karolinában
- Elfogták Los Angeles legelvetemültebb sorozatgyilkosát - na milyen színű?
- Feldarabolta és megfőzte fehér barátnőjét a vérszomjas nigger - A Hírszerző a feketék fenyegetettségéről ad "hírt"!
- Négy napig erőszakolták, levágták a mellét, megfojtották a niggerek: a cionista sajtó hallgat + amerikai olvasó
- Újabb rituális gyilkosság: kivéreztette angol áldozatát a nigger
- Erőszakhullám az USA-ban: kislányt gyilkoltak a niggerek
- Ismét nagymamát mészárolt egy tizenéves nigger
- Tolószékes dédnagymamát erőszakolt és ölt a mocskos nigger


Friss hírek az elmúlt 24 órából