Nemrégiben a legnagyobb példányszámú svéd napilap, az Aftonbladet számolt be az Izrael által megszállt palesztin területeken zajló  undorító zsidó szervrablásokról  és kereskedelemről. A cikk óriási vihart kavart a két ország diplomáciai kapcsolatában és Carl Bildt le is mondta Izraelbe tervezett látogatását. Azonban a zsidó állam ahelyett, hogy tényfeltáró vizsgálatot rendelne el, diplomáciai és kereskedelmi háborút indított Svédország ellen. Közben újabb információ jelent meg nemzetközi hírcsatornákon, mely szerint zsidó szervkereskedők algériai gyermekek veséit is felhasználták sötét üzelmeikhez. (A zsidó szervkereskedésről szóló korábbi cikkeink ITT és ITT).

Dr. Mustafa Khayatti, az Algériai Nemzeti Egészségügyi Fejlesztési Bizottság elnöke hozta nyilvánosságra vasárnap, hogy a New York-i rendőrség letartóztatott egy zsidó szervkereskedő bandát, akik algériai gyermekeket raboltak el és használtak vesedonorként. Khayatti tájékoztatása szerint az Interpol derítette ki, hogy az Algéria nyugati részén elrabolt gyerekeket Marokkóba szállították és ott történtek a vérfagylaló beavatkozások is. A veséket ezután az USA-ba és Izraelbe csempészték és darabonként 20,000-100,000$-ért adták tovább. Ez a bűnbanda a feltételezések szerint egyébként kapcsolatban van a Levi Rosenbaum rabbi vezette New Jersey-i csoporttal, akiket a közelmúltban tartóztattak le az amerikai hatóságok. Ennek az akciónak a keretében akkor mintegy 44 embert vettek őrizetbe, köztük számos rabbit és előkelő városi vezetőket is. A csoport főként pénzmosással és szervkereskedelemmel foglalkozott.

Közben az izraeli-arab Knesszet képviselő, Mohammad Barakeh, a Hadash párt vezetője kérdőre vonta a zsidó államot a megölt palesztinok testének visszatartása miatt. Barakeh szerint minden joga megvan a palesztinoknak, hogy megkérdőjelezzék ezt a gyakorlatot. Ugyanis ha nincsenek megcsonkítva és szerveiktől megfosztva a testek, akkor mi lehet az az indok, ami miatt nem akarják visszajuttatni a mártírok földi maradványait a családjaiknak. Barakeh szerint mindaddig fenn áll a vád és a gyanú, amíg Izrael nem tisztázza magát és nem szakít ezzel a gyakorlattal. A Palesztin Hatóság adatai szerint jelenleg 275 holttestet tart vissza a zsidó állam. 

Azonban ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy Izraelben mindössze 4% a szervfelajánlási hajlandóság (lásd írásunkat ITT) szemben az európai kultúrnépek 30%-os arányával, rögtön rá fogunk jönni, hogy még sok palesztin szabadságharcos és algériai kisgyerek fog a zsidó szervrablók áldozatává válni. 
 
AV

(Kuruc.info)

Az eredeti anyagok elérhetőek itt és itt.