A szomszédos osztrák banánköztársaságban is bekeményítenek, egyre gyakoribbak a közelgő EU-választások körüli operett-jelenetekre emlékeztető műbalhék.

Körülbelül két hete jelent meg a Jobbik testvérpártja, a Szabadságpárt (FPÖ) egy választási plakátja, melynek szövege a következő: Unser Kurs ist klar: Abendland in Christenhand. (Magyarul: Irányvonalunk világos, keresztény kézben a Nyugat.) Erre aztán, elég lassan, de mégiscsak felébredtek az ottani gusztostalanok, s szilaj parlamenti perlekedést provokáltak.

Ezt a békát már a sötétvörös osztrák államelnök, Heinz Fischer se tudta lenyelni, s imígyen kotnyeleskedett bele a vitába: „Ez megsértése a mi azon konszenzusunknak, hogy nálunk a vallás és a politika kölcsönösen respektálja egymást, de finoman-tisztán el van egymástól választva. Másodsorban személyesen azt gondolom; ha valaki azt mondja, „a Nyugat kereszténykézben”, s ezzel kereszténységét nyilvánítja ki, akkor, kérem, komolyan is kell vennie a Bibliát, melyben benne van, hogy amit a legkisebb testvéremmel tettetek, azt velem tettétek.”

Fischer („Halász”) apó alaposan mellétrafált, valószínűleg ő is rendszeresen bérmálkozik, mint Gyurcsány elvtársa. De végre kimutatta a foga fehérjét, hiszen évek óta nem csinál semmit (ebben is Gyurcsány-szerű), nagyobb fizetésért, mint az amerikai elnök! (Ezért javasolta nemrég megboldogult /feltehetőleg a Moszad által meggyilkolt/ Jörg Haider, már több, mint 10 éve, hogy szociális-takarékossági okokból a teljesen felesleges osztrák államelnöki posztot azonnal fel kéne számolni!)

Visszatérve a Bibliát citáló ingyenélőhöz, igaz rá a latin mondás: Si tacuisses, philosophus mansisses. (Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna…) Jézus ugyanis a „kicsinyek” alatt aligha értette az Ausztriába tömegesen és illegálisan érkező nigériai drogkereskedőket és kurtizánokat, akik „humanitárius” befogadása ellen tiltakozik elsősorban oly hevesen az FPÖ.

Köztudott, hogy az osztrák bevándorlási törvények könnyedén kijátszhatók. Több százezerre becsülhető az illegálisan itt tartózkodó idegenek száma. Számos bécsi iskolában vannak olyan osztályok, melyben már egyetlen osztrák gyerek sincs. Persze hasonló a helyzet más nyugat-európai országokban is. Fel kell tenni hát valakinek végre a kérdést: „Cui prodest?” Kinek használ mindez?

Nyilvánvalóan a globalista multiknak, akik a szoclib. bevándorlási politikával mindjárt két legyet ütnek egy csapásra: Olcsó rabszolga-munkaerőt biztosítanak a gazdaságnak, egyben aláaknázzák Európa nemzetállamainak identitását (= ellenálló képességét).

Természetesen mindenki tisztában van vele, hogy a bevándorlók igen magas arányszámban iszlám vallásúak, ami a kontinens jenkizálódásához vezet. Az FPÖ plakátját azonban a tökfejű politikusok a keresztény-iszlám ellentét szempontjából értelmezik, holott az igazi probléma, mely nem megakadályozandó veszély, hanem régóta fennálló, és sürgős orvoslásra szoruló tény, hogy az EU zsidókézben van! „Abendland in Judenhand!” 

Tarnóczy Szabolcs