Meglepetéseket tartogat még az április 16-án felszámolt, feltételezett merénylőcsoport ügyében folytatott bolíviai nyomozás. Egy helyi lap szerint Rózsa-Flores nem volt a BBC tudósítója. A kedden elfogott két feltételezett fegyverszállító egyike szerint Rózsa-Flores két ellenzéki prefektus meggyilkolására készült.

A szerdán Santa Cruzban elfogott Juan Carlos Gueder Brunó elmondta, hogy valóban kapcsolatban állt Rózsa-Flores csoportjával, fegyvert is eladott nekik – írja a La Razón című, a bolíviai fővárosban, La Pazban kiadott lap.

Gueder Bruno az ügyészség és a rendőrség embereivel körülvéve tartott sajtótájékoztatón felfedte azt az állítólagos tervet is, hogy Rózsa-Flores és csoportja Santa Cruz és a szintén ellenzéki vezetésű Beni tartomány kormányzójának meggyilkolására készült. Elmondta: Hugo Achá volt a Santa Cruz védelmét megszervezendő csoport egyik pénzelője, aki találkozott is Rózsa-Flores Eduardóval.

Helyi idő szerint csütörtök délután elhalasztották Alcides Mendoza, a kedden Santa Cruzban letartóztatott másik tanú kihallgatását, ugyanis bejelentette, hogy vallomásával megváltoztatná a nyomozás eddigi menetét, és emberek távoznának a kormányból.

Mégsem hallgatták ki Tóásót és Tadicot

A nap érdekessége még, hogy nem hallgatták ki mégsem Mario Tadicot és Tóásó Elődöt. Az ügyészség továbbra is titokban tartja „az Öreg”-nek nevezett „besúgójának” kilétét, akit Tadic és Tóásó jelenlétében hallgattak volna ki.

Ernesto Suárez, Beni kormányzója viszont közölte, hogy teljesen átpolitizálják a nyomozást, Carlos Dabdoub, Santa Cruz tartomány autonómiával kapcsolatos ügyeinek igazgatója pedig egyáltalán nem hisz Guedernek. A bolíviai magánvállalkozók szövetsége közleményben kérte a kormányt: úgy nyomozzon, hogy közben nem félemlít meg senkit.

Mind a La Razón, mind a Santa Cruz-i liberális El Deber képeket közölt a kedden letartóztatott Gueder és Mendoza letartóztatási körülményeiről (ahogy ragasztószalaggal is eltakart szemmel és hátrabilincselt kézzel ültek egy rendőrségi járműben), és beszámolt a családtagok tiltakozásáról az elfogás brutális körülményei miatt.

Egy nemzetközi sajtóügynökség, a Nemzetközi Sajtó Tudósítóinak Egyesülete (ACPI) bejelentette, hogy Rózsa-Flores Eduardo nem volt egyik sajtószervezet tudósítója sem. (A rajtaütés hetében a hírekben még az szerepelt, hogy a spanyol nyelven megjelenő katalán La Vanguardiának is dolgozott a szerb-horvát háború idején. A lap azonban a következő napokban egyáltalán nem említette, hogy Rózsa-Flores nekik dolgozott volna tudósítóként – a szerk.) Az egyesület nyilvántartásában ugyanis Rózsa-Flores nem szerepelt sem Germán Aguilera Roca, de Jorge Hurtado Flores néven sem. Az ACPI azért adta ki ezt a pontosítást, mert a csoport egyik feltétlezett pénzelője, Hugo Achá azt állította, hogy Rózsa-Flores tudósított a BBC-nek is.

(la-razon.com, eldeber.com.bo - MNO)