Hivatalos jegyzékben ismertette Bolívia a magyar kormánnyal Rózsa Flores Eduardo és társai ügyével kapcsolatos álláspontját - közölte a Külügyminisztérium.

A jegyzékben azt írták, "a bolíviai vezetés az állambiztonsági szervek által Santa Cruz városában felszámolt nemzetközi terrorista csoportnak tulajdonítja a felelősséget az elmúlt időszakban az ország területén elkövetett merényletekért" – olvasható a közleményben.

Az állásfoglalás kitért arra, hogy Morales elnök New Yorkban, az ENSZ székhelyén kinyilvánította: kormánya nyitott arra, hogy a nemzetközi közösség részt vegyen a szóban forgó cselekmények kiderítésére folyó vizsgálatban, ha ez "a bolíviai szuverenitás és méltóság" tiszteletben tartásával és a nemzetközi kapcsolatok alapelveinek betartásával történik.

A jegyzék ugyanakkor azt is rögzíti: "a köztársasági főügyész kijelentette, hogy a bolíviai közigazgatási minisztérium teljes mértékben képes a jelzett cselekmények kivizsgálására, és nincs szüksége nemzetközi együttműködésből eredő segítségre" - olvasható.

Mint írták, a fogva tartott Tóásó Előd konzuli védelme a Buenos Aires-i magyar nagykövetség, valamint a helyszínen tartózkodó magyar tiszteletbeli konzul révén megoldott, esetében "a magyar diplomácia fellépésének is köszönhetően a jogbiztonság szavatolt".

A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint az ügyben érintett országok közül elsőként Magyarország érte el, hogy Bolívia adjon hivatalos felvilágosítást "a magyar állampolgárokat is érintő Santa Cruz-i fegyveres incidensről". A bolíviai külügyminisztérium és az elnöki hivatal szerdán, magyar idő szerint a kora hajnali órákban ismertette álláspontját a magyar kormánnyal.

(MTI)