Az előzetes halottszemle szerint egyetlen lövés végzett az ír Michael Martin Dwyerrel, akit Rózsa-Flores Eduardóval és Magyarosi Árpáddal együtt öltek meg bolíviai kommandósok április 16-án egy Santa Cruz-i szállodában – jelentette kedden a The Irish Times című ír napilap internetes kiadásában.
Ez élesen ellentmond annak, hogy a bolíviai hatóságok szerint Eduardóval nyolc, társaival pedig hét lövés végzett, s inkább erősíti a kivégzésük gyanúját, semmint a félórás tűzpárbajban bekövetkezett elhalálozást.
A halálos lövés a mellkasán érte a 24 éves ír férfit. Az újság szerint a holttest már erősen oszlásnak indult, így Dwyer személyazonosságát csak fogazata alapján lehetett kétséget kizáróan megállapítani. A holttest állapota miatt kétségessé vált, hogy a halottszemle választ adhat számos függőben lévő kérdésre, többek között arra is, hogy vannak-e lőpornyomok a kezén. Ez segítene tisztázni, hogy használt-e fegyvert, mielőtt lelőtték. A szálloda alkalmazottai a múlt héten a lapnak úgy nyilatkoztak: csak a három lelőtt férfi szállodai szobáiban voltak golyónyomok, ami arra utal, hogy a szobákból egyetlen lövést sem adtak le. Dwyer holtteste múlt csütörtökön érkezett meg Írországba, és az előzetes halottkémi vizsgálatot a család kérésére végezte el hétfőn egy állami kórboncnok. Ezt bírósági eljárás formáját öltő újabb halottkémi vizsgálat követi majd az illetékes dublini megyei bíróságon.
A The Irish Times forrásai hangsúlyozták, hogy ezek még csak előzetes megállapítások, a végeredmény azonban döntő jelentőségű lesz az igazság feltárásában. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy az ír férfi két társával együtt a rendőrökkel folytatott tűzharcban vesztette életét. A holttestről a szállodai szobában készült fényképeken azonban Dwyer alsóneműben látható, ami arra enged következtetni, hogy ágyban lehetett, amikor a kommandósok támadtak. A hatóságok abban bíznak, hogy a halottkémi vizsgálat eredményeinek további elemzéséből kiderül, hogy a férfi az ágyban feküdt-e, amikor lelőtték. Az ír újság úgy tudja, hogy a bolíviai hatóságok nem vizsgálták meg a holttestet. Az El Deber című bolíviai napilap ezzel szemben azt állítja, hogy Dwyer és Magyarosi Árpád holttestét is felboncolták a dél-amerikai országban. Az eredményekről kedden tájékoztatják a nyomozást felügyelő ügyészt, Marcelo Sosát.
(MNO nyomán)