Rózsa-Flores Eduardo nyomokat hagyott maga után Bolíviában – számol be az egyik bolíviai napilap. Megemlíti még azt is, hogy megtalálták Eduardo határidőnaplóját és bankkártyákat. Ezek a legújabb bizonyítékok, amelyeket a nyilvánosság elé tárnak a bolíviai hatóságok. Igaz, nyugodtan kételkedhetünk ezek erejében, hisz már az első hivatalos verziók is megdőltek: nem volt tűzpárbaj a szállodában, Magyarosi Árpád kezét összekötözték, s még halálában is úgy hagyták, fegyvereket nem találtak a szállodai szobákban, hanem a helyszíntől jóval távolabb, egy barakkban, s Előd nem tanúsított semmiféle ellenállást, földre vetette magát, de mégis összeverték. Az elején azt mondták a bolíviaiak, hogy Tadics és Előd mindent bevallott, később kiderült, hogy ennek az ellenkezője igaz. Mi jöhet még?

A bizottság egyik forrása azt is közölte a lappal, hogy a kártyákat a Banco Unión adta ki, de José Burgoa, a pénzintézmény egyik illetékes vezetője azt állította, hogy nem tud róluk, és majd a bankfőfelügyelet utasítására kiadnak egy számlajelentést. Az egyik képviselő ellenkezése ellenére a bizottság elfogadta, hogy jelentést kérjenek a bankfőfelügyelettől a csoport tagjainak pénzmozgásáról, amely három helyi luxushotelben – a Las Américasban, az Asturiasban, és a Santa Cruzban - lakott.

A világhálón olyan fényképfelvételek is keringtek, amelyeken a szintén ötcsillagos Buganvillas (Bougainville) hotelben láthatók, és az igazgató, Eduardo Vega elismerte ugyan, hogy jártak ott, de a nyilvántartásban nem szerepelnek. A lap megtudta a nyomozás egyik forrásától, hogy megvan a csoport még három tagjának személyleírása, és ezt most összehasonlítják a rendőrség birtokában levőkkel. Hozzátette, hogy találtak a feltételezett terroristák holmijai között egy határidőnaplót, amelyben van egy akcióterv 2008 novemberétől, jegyzetekkel, személyek nevével és kapcsolatokkal. A bizottság hétfőn Santa Cruzba utazik, hogy ott folytassa a nyomozást.

Természetesen fel kell tennünk a kérdést, hogy ha Eduardo Rózsa-Flores ellen akadnak bizonyítékok, ez mennyiben befolyásolja Előd helyzetét, egy magát demokratikus jogállamnak nevező országban. Az eddigi jelek inkább arra mutatnak, hogy Eduardo átverte úgy Elődöt, mint Magyarosi Árpádot. Ahhoz képest, hogy mennyire komoly és veszélyes terroristáknak állítja be őket a bolíviai sajtó, meglehetősen feltűnő életmódot folytattak. Ötcsillagos szállodák, tekeklubok látogatása, sőt, Eduardo még interjút is készített a Che Guevarát elfogó tábornokkal.

(La Razon, MNO nyomán)