Előzetes letartóztatásba helyezett egy szófiai bíróság szerdán egy 25 éves ukrán állampolgárságú férfit, akit azzal vádolnak, hogy több késszúrással meggyilkolta 18 éves japán élettársát.

Jaroszlav Guljatkint, aki a kelet-ukrajnai Donyeckben született, hétfőn állították elő a bolgár főváros egyik déli negyedében.

Előzőleg egy szomszéd riasztotta a rendőrséget, miután észrevette, hogy egy férfi házuk előtt parkoló autókat rongált meg, illetve betörte a lakóház bejárati ajtajának üvegét. A rendőrök megérkezésével a férfi bezárkózott a lakásába. A rendőrök követték, és a lakásban felfedezték a fiatal nő holttestét számos késszúrással a nyakán és a hátán.

A lakásban hat kést találtak, mindegyikről vettek DNS-mintát - közölte a bíróság.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsított és az áldozata három éve együtt élt.

A bíróság a gyanúsított előzetes őrizetbe helyezése mellett döntött, miután arra utaló jelek vannak, hogy ő követte el a gyilkosságot, és tekintettel a neki tulajdonított tettek súlyosságára, megvan az eshetősége, hogy elmenekül" - közölte a bíróság szóvivője.

(MTI)