Oroszország megbízásából kísérelhették meg azt a támadást a lipcsei repülőtéren a robbanószerrel felszerelt drónnal, amely szerencsére meghiúsult - közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a rendőrség vizsgálati eredményeire, elkövetői mintázatokra és hírszerzési értesülésekre hivatkozva kedden Berlinben.

Az ügyben Oroszország elleni újabb büntetőintézkedéseket vezetett be Németország, ahogy azt Johann Wadephul német külügyminiszter is megerősítette. Ezek keretében egyebek között szeptember 18-ig bezáratják a bonni orosz főkonzulátust, valamint a Berlinben működő Orosz Ház kulturális központot, s megszigorítják az orosz állampolgárok beutazására vonatkozó ellenőrzéseket is - jelentette be Wadephul. Bekérették Oroszország berlini nagykövetét is.

A német kormány közleménye szerint Oroszország mint a támadás kezdeményezője ellen lépnek fel annak érdekében, hogy megnehezítsék az ilyen jellegű cselekmények további végrehajtását Németországban és az Európai Unióban, ezenfelül szorgalmazzák az EU-nál további orosz felelősök szankcionálását.

Dobrindt hangsúlyozta, hogy a rendőrségi nyomozás, az elkövetői mintázat és hírszerzési értesülések támasztják alá Oroszország felelősségét a meghiúsult dróntámadásban. "A német szövetségi kormány ezért arra a következtetésre jutott, hogy Oroszország felelős az augusztus 4-i lipcsei hibrid támadásért" - hangoztatta a keresztényszocialista politikus.

A belügyminiszter szerint olyan eszközöket használtak, amelyek Oroszország más hibrid műveleteiből és az ukrajnai háborúból ismertek, A tárcavezető ezek között említette a drón konfigurációját, különféle alkatrészeket, a robbanóanyagot és a gyújtóberendezést. Mint mondta, a helyszínen azonosított technika és az egyes elemek összehangolt működése professzionálisnak minősíthető, és a tett megtervezése és végrehajtása magas szintű műszaki szakértelemre és jelentős szervezési erőfeszítésekre enged következtetni. A megkísérelt támadás ugyanakkor alacsonyabb szintű ügynökök tevékenységének tulajdonítható - vélekedett Dobrindt.

"Engedjék meg, hogy egyértelművé tegyem: nem állunk háborúban, de nap mint nap célpontjai vagyunk a hibrid hadviselésnek" - húzta alá.

A lipcsei repülőtéren augusztus 4-én észleltek egy robbanóanyaggal felszerelt drónt egy ukrán Antonov teherszállító repülőgép közelében. Az alacsonyan lebegő drónt a repülőtér egyik dolgozója lerúgta a földre. A repülőtér a NATO egyik fontos logisztikai központja, ahonnan rendszeresen indítanak szállítmányokat Ukrajnába.

(MTI)