Rendkívül alacsony a horvátországi folyók vízállása, a Dráva és a Duna történelmi mélypont közelében van, az Orljava vízállása pedig mindössze három centiméter, és a következő napokban akár teljesen ki is száradhat - közölte a horvát meteorológiai és hidrológiai szolgálat (DHMZ).

A DHMZ legfrissebb jelentése szerint a Száva, a Kupa, a Duna, a Mura és a Dráva továbbra is a kisvizes tartományban van. A Dráva és a Duna vízállása megközelítette a történelmi mélypontot: a Dráván Eszéknél augusztus elején mínusz 192 centiméteres új negatív rekordot mértek, míg a Duna Batinánál augusztus 3-án mínusz 142 centiméterrel érte el az eddigi legalacsonyabb szintjét.

Az alacsony vízállás miatt nagy homokpadok kerültek felszínre a Dráván, amelyek elzárják a hajózóutat, így a hajók nem tudnak bejutni Eszékre.

Különösen súlyos a helyzet az Orljaván, amelynek vízállása Pozsega közelében mindössze három centiméterre csökkent. Szakemberek szerint a folyó néhány napon belül teljesen kiszáradhat.

A DHMZ előrejelzése szerint egyelőre nem várható jelentős változás: a Száva, a Kupa, a Duna és a Mura továbbra is a kisvizes tartományban maradhat, a Dráva vízállása pedig várhatóan stagnál.

A meteorológiai és hidrológiai szolgálat arra is figyelmeztetett, hogy a tartós csapadékhiány már a felszín alatti vízkészletekre is hatással van. A Duna Batinánál az év jelentős részében a hidrológiai aszály küszöbértéke alatt volt, miközben Horvátország középső, északi és keleti részén tovább csökken a talajvíz szintje, amely több helyen a korábban mért minimumokhoz közelít.

(MTI)