Litvánia és Lettország, valamint a NATO főtitkára is üdvözölte pénteken Donald Trump amerikai elnök előző napi bejelentését, amely szerint ötezer újabb amerikai katonát küld Lengyelországba.

Mark Rutte NATO-főtitkár a svédországi Helsingborgba érkezve, ahol pénteken a NATO-tagállamok külügyminiszterei tanácskoznak, örömét fejezte ki az amerikai bejelentéssel kapcsolatban, de egyúttal az európai védelmi képességek erősítésére hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: folytatni kell azokat az erőfeszítéseket, amelyek Európának az Egyesült Államoktól való biztonsági függősége csökkentését célozzák, hogy Washington más prioritásokra összpontosíthasson. "A következő időszakban egy olyan fokozatos folyamatnak leszünk tanúi, amelynek során az európaiak nagyobb szerepet vállalnak" - fogalmazott Rutte.

Gitanas Nauseda litván elnök az X-en hangsúlyozta: "a szövetségesek erőteljesebb jelenléte régiónkban megerősíti az elrettentést, és hozzájárul a balti államok és egész Európa biztonságához".

Edgars Rinkevics lett államfő szintén úgy vélte, hogy Trump lépése megerősíti a NATO keleti szárnyának védelmét, ugyanakkor arra figyelmeztetett: Európának sürgősen fejlesztenie kell saját védelmi képességeit is.

(MTI)

Korábban írtuk: Trump: ötezer katonával fog erősödni az amerikai kontingens Lengyelországban

Kapcsolódó: Rutte: biztosítani kell Kijev számára mindazt, amire szüksége van - és ennek terheit jobban szét kell osztani a tagállamok között