Áprilisban a Japánba érkező kínai turisták száma 56,8 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest, és a csökkenés ötödik hónapja folyamatos - derült ki szerdán japán kormányzati adatokból.

A Japán Nemzeti Turisztikai Szervezet adatai szerint 2026 első négy hónapjában a kínai látogatók száma összességében 55,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától.

A visszaesés azóta tart, hogy Takaicsi Szanae japán miniszterelnök a tokiói parlamentben arról beszélt, hogy ha Kína megtámadja Tajvant, az létében fenyegetheti Japánt is. A kínai turisták számának csökkenése komoly hatást gyakorol Japán kiskereskedelmi, szállásadó és vendéglátóipari szektorára.

A kínaiak mellett az európai és közel-keleti látogatók száma is számottevően csökkent áprilisban a szigetországban. A közel-keleti turisták száma 21,4 százalékkal esett vissza, amit a térségben elhúzódó feszültségekkel magyaráznak. Számos légijáratot ritkítottak, miközben a repülőjegyárak is emelkedtek.

A főbb európai országok közül az olasz turisták száma 34,2 százalékkal, a spanyoloké 21,6 százalékkal, a németeké pedig 15,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

(MTI)