Csehország Izrael barátja, és nem enged egyetlen újabb gazdasági szankciót sem elfogadni Izrael ellen, még akkor sem, ha ezzel az álláspontjával egyedül maradna az Európai Unióban - jelentette ki Petr Macinka cseh külügyminiszter Prágában szerdán, azt követően, hogy tárgyalásokat folytatott Gideon Szaár izraeli külügyminiszterrel, aki rövid látogatást tett a cseh fővárosban.
"Jól látható, hogy Izrael folyamatosan nyomás alatt van. Ezt személyesen hallom, érzékelem a különféle európai fórumokon" - mondta Petr Macinka újságíróknak sajtóértekezleten. Megjegyezte: egyesek folyamatosan újabb és újabb szankciókat húznak elő, hogy "gyengíthessék a zsidó államot". Példaként azokat a büntetőintézkedéseket említette meg, amelyet az Európai Unió foganatosított Izrael ellen a Jordán folyó megszállt nyugati partján élő zsidó telepesek erőszakos cselekedetei miatt.
"Kitartunk amellett, hogy politikusokat nem szabad büntetni" - szögezte le a cseh diplomáciai vezetője.
Petr Macinka kijelentette, hogy Csehország meg kívánja akadályozni az Európai Unió és Izrael közötti társulási szerződés felfüggesztését vagy befagyasztását. "Szeretnénk kialakítani egy olyan blokkoló kisebbséget, amely az unióban megakadályozná újabb agresszív intézkedések elfogadását Izrael ellen" - hangsúlyozta.
"Tanúi vagyunk annak, hogy néhány kormány radikális Izrael-ellenes pozíció felé nyomja az Európai Uniót, s belpolitikai okokból gyengíteni igyekszik az európai-izraeli viszonyt" - vélte Gideon Szaár. Másfelől méltatta, hogy több európai ország, beleértve Csehországot is, támogatja Izraelt.
Az izraeli külügyminiszter a korábbi tervek szerint délután Petr Pavel cseh államfővel is tárgyalt volna, de ez a találkozó elmarad, mert Gideon Szaárt az izraeli belpolitikai fejlemények miatt a kormányfő visszahívta Tel-Avivba - vált ismertté a sajtótájékoztatón.
Gideon Szaár legutóbb januárban járt Prágában. Akkori tárgyalásai után úgy nyilatkozott: remény van arra, hogy az Andrej Babis vezete új cseh kormány alatt tovább erősödhetnek a hagyományosan jó cseh-izraeli kapcsolatok.
(MTI nyomán)