A venezuelai törvényhozás elnöke kedden megígérte, hogy péntekig 300 politikai foglyot bocsátanak szabadon.

Jorge Rodriguez egy parlamenti ülésen közölte: azok között, akiket szabadon engednek, vannak olyanok, akik bizonyított bűncselekményekben vettek részt, de olyanok is, akik kiskorúak, 70 év felettiek vagy valamilyen betegségben szenvednek. A politikus hozzátette, túlmutatva az amnesztiatörvényen olyan eljárást vezetnek be, amelynek célja, hogy ezeknek az embereknek kedvezményeket biztosítsanak.

Elmondása szerint az érintettek között vannak a 2002. áprilisi eseményekben érintett volt fővárosi rendőrségi tisztviselők is. A három rendőr kapcsolatban állt a 2002-es puccsal, amely ideiglenesen megdöntötte Hugo Chávez akkori elnök hatalmát. Mindhármukat 30 év börtönbüntetésre ítélték azzal a váddal, hogy tüntetőkre lőttek.

Kedden szabadon engedtek egy 16 fős, politikai foglyokból álló csoportot is, amelynek tagjait a venezuelai olajiparral kapcsolatos bűncselekmények vádjával tartottak fogva. "Nem kérünk senkitől semmit (...) Csak azt szeretnénk, hogy ezt a gesztust értékeljék" - nyilatkozta Jorge Rodriguez.

A Foro Penal nevű civil szervezet szerint január óta mintegy 800 embert engedtek szabadon, közülük 186-ot az amnesztiatörvénynek köszönhetően.

Ezek a számok ellentétben állnak az ideiglenes kormány hivatalos jelentésével, amely szerint több mint 8 ezren részesültek a rendelkezés előnyeiből - fogvatartottak és olyanok, akik feltételesen voltak szabadlábon.

Az amnesztiatörvényt február 19-én hirdette ki az ideiglenes elnök Washington nyomására Nicolás Maduro venezuelai elnök elfogását követően.

(MTI)