Fehéroroszország Oroszországgal együttműködve hadgyakorlatokat kezdett hétfőn, amelyek során arra akarják kiképezni a fegyveres erőket, hogyan kell a terepen bevetésre előkészíteni az ország területére telepített orosz atomfegyvereket - közölte a fehérorosz védelmi minisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint azt fogják gyakorolni, hogyan szállítsák és készítsék elő bevetésre a nukleáris lőszereket. A gyakorlattal tesztelni akarják, hogy a hadsereg mennyire felkészült arra, hogy az ország különböző területein bevetésre előkészítsen atomfegyvereket.

"A hangsúlyt annak gyakorlására helyezzük, hogy a felszereléseket nagy távolságokon, észrevétlenül tudjuk mozgatni, illetve hogy a megfelelő számításokat el tudjuk végezni a bevetések előtt" - állt a tárca közleményében. Hozzátették: a jelenlegi hadgyakorlat nem irányul egyetlen másik ország ellen sem, és nem jelent biztonsági fenyegetést a térségben.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezető 2023-ban egyezett bele abba, hogy Oroszország taktikai nukleáris rakétákat telepítsen az ország területére. Vlagyimir Putyin orosz elnök egyértelművé tette, hogy Moszkva rendelkezik ezeknek a fegyvereknek az alkalmazása felett.

(MTI)