Tajvan jelenti "a legnagyobb kockázatot" Peking és az Egyesült Államok kapcsolataiban - jelentette ki csütörtökön Vang Ji kínai külügyminiszter amerikai hivatali partnerével, Marco Rubióval folytatott telefonbeszélgetésében.
A kínai külügyminisztérium beszámolója szerint Ji úgy fogalmazott, hogy Tajvan kérdése Kína alapvető érdekeit érinti. Hangsúlyozta, hogy Pekingnek és Washingtonnak meg kell óvniuk a bilaterális kapcsolatokban "nehezen kivívott stabilitást".
Ji kiemelte azt is, hogy az Egyesült Államoknak "be kell tartania ígéreteit, és helyes döntéseket kell hoznia annak érdekében, hogy új teret nyithasson a kínai–amerikai együttműködés számára, és megfelelő erőfeszítéseket tegyen a világbéke érdekében".
A két külügyminiszter telefonbeszélgetésére két héttel Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök Pekingben tervezett találkozója előtt került sor.
Kína szakadár tartományának tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és többször is hangoztatta, hogy Tajvan Kínával, akár erővel történő "újraegyesítésének történelmi folyamata megállíthatatlan". Mindemellett Peking élesen bírálja a tajpeji vezetésnek Washington által nyújtott katonai támogatást.
(MTI)
