A hétvégén lezajlott finn helyi választásokon a finn jobboldali pártok (a táblázatban kék színnel jelölve), azon belül is a populistának titulált jobboldali párt, az Igaz Finnek Pártja az ország baloldali pártjaival (a táblázatban piros színnel jelölve) és a Középpárttal (korábbi Finn Vidék Pártja, zölddel jelölve) szemben hatalmas győzelmet arattak. (Talán ezért is van az, hogy a magyar sajtó nem akarja, hogy a magyar olvasó tudjon valamit a finn választásokról.)



Forrás: YLE

A súlyos vereségért mind a szociáldemokrata, mind a középpártban a pártok választási főnökeit kiáltották ki bűnbaknak. A legnagyobb példányszámú finn napilapnak (a Népszabadsággal jó üzleti kapcsolatban levő) Helsingin Sanomatnak nyilatkozó elemzők szerint azonban a jobboldaliak, benne az Igaz finnek Pártjának sikere inkább köszönhető a finn állam eddigi bevándorlási politikájának.

A finn szavazópolgárok szerint a külföldiek Finnországba telepítése sok megoldatlan problémát hoz magával, ilyen a közbiztonság gyengülése az utcákon, a bűnözés megnövekedése, valamint az aggódás a finnek munkahelyeiért.
 
Ezt a témát, ha óvatosan is, és szembe menetelve a finn politikum és média hivatalos tematizálásával csak az Igaz Finnek Pártja merte terítékre hozni. Ez az önálló politizálás és témafelvetés most elsöprő győzelem formájában hozta meg az igaz finnek számára a gyümölcsöt - mondják többek között a HS elemzői.

(Kádár György, Finnország - FUSZ)