Az olasz hatóságok hétfői közlése szerint több európai antifaszervezet, köztük a Budapesten is ismertté vált Hammerbande szélsőbaloldali csoport tagjai is részt vettek azon az elmúlt hétvégi torinói tüntetésen, amely erőszakba torkollott, és csatatérré változtatta az utcákat.
A szombat délutáni tüntetésen mintegy húszezren tiltakoztak az Askatasuna szélsőbaloldali központ még decemberben történt bezárása miatt. A menet élén a Zöldek és a Baloldal Szövetségének (AVS) politikusai haladtak. Köztük volt Jacopo Rosatelli, a torinói önkormányzati képviselői testület egyik tagjai is, akinek a kizárását követelik emiatt az olasz jobboldali kormánypártok.
Az AVS egyik európai parlamenti képviselője Ilaria Salis, aki ellen Magyarországon vádat emeltek azon a címen, hogy 2023 februárjában Budapesten a Hammerbande tagjaival együtt több embert megtámadott és fizikailag bántalmazott.
A résztvevők közül többen festékszóróval több ház falára felírták az északolasz városban, hogy a "kalapácsos banda" tagjai is ott jártak.
Az engedélyezett útvonalon haladó menetről sötétedés után a hatóságok becslése szerint csaknem másfél ezren leszakadtak, kisebb-nagyobb csoportokat alkottak, és "szervezetten mozogva" keresték az összecsapás lehetőségét a rohamrendőrökkel. Feketébe öltözött, arcukat eltakaró, gázálarcot viselő emberekről van szó, akik házi készítésű műanyag pajzsokkal és fegyverként használt eszközökkel, egyebek között csavarkulcsokkal, kalapácsokkal voltak felszerelkezve. Az összecsapás mintegy három órán át tartott. A rendőröket felszedett térkövekkel, üvegekkel, petárdákkal, aknafedőkkel dobálták.
In trenta contro un poliziotto steso a terra. Calci, pugni, martellate sulla schiena e sulle gambe. Di nuovo i maledetti di Askatasuna protetti dalla sinistra. Urgono arresti a raffica, non ci sono più scuse. Anni di galera, subito!#31gennaio2026 #31gennaio #Torino #Askatasuna pic.twitter.com/CI1zOObMBk
— Alessandro Gonzato (@GonzatoA) January 31, 2026
Pierpaolo Cordának, a torinói utcákra rendelt padovai rohamrendőrség parancsnokának a beszámolója szerint az anarchista és a szélsőbaloldali csoportok célja mindenütt a rendőrsorfal áttörése volt. Ez legalább egyszer sikerült is nekik, és a térfigyelő kamerák felvételei szerint földre nyomtak ott egy rendőrt, majd kalapáccsal ütötték.
A rendőrség közlése szerint szervezett támadásról volt szó: Torinóba egész Európából érkeztek antifaszervezetek. A tüntetésre az Askatasunából kilakoltatott csoportok hívták mind a hazai, mind a külföldi szélsőbaloldaliakat már január 18-a óta. A tüntetés előtti napokban a hatóságok Torinóban hétszázhetven embert igazoltattak, köztük több mint ötven külföldit. Francia, német, török, svájci, spanyol, marokkói, lengyel, szlovén, belga, angol, görög, mexikói állampolgárok is voltak közöttük. Január 29-től a Torinóba vezető autósztrádák kapuinál, a vasútállomásokon és a repülőtereken is ellenőrzést tartottak, de ez sem volt elegendő a veszélyes elemek kiszűrésére.
A rendőrség hozzátette, hogy ilyen esetekben igyekeznek egyeztetni a tüntetés szervezőivel, de a szélsőséges csoportokat ők sem tudták elszigetelni.
Az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali kormánypárt európai parlamenti képviselőcsoportja közölte: a Torinóban történtek ismét bizonyítják, hogy a szélsőbaloldal szervezett, erőszakos és egyre nemzetközibb hálózatot működtet, amelynek tagjai terrorista akciókkal támadják a rendfenntartókat. Az Fdi kezdeményezi, hogy az Európai Parlament lépjen fel a határokon átnyúló erőszakos szervezkedéssel szemben, mert "nem lehet továbbra is úgy tenni, mintha nem léteznének".
(MTI nyomán)
Korábban írtuk: Szokás szerint szétverték Torinót az antifa terroristák