Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte vesztegetés elfogadása miatt Tang Ji-csün korábbi igazságügyi minisztert a Fucsien tartományi Hsziamen középfokú népbírósága - közölte hétfőn a kínai állami média.

A kínai állami médiában felidézett vád szerint Tang 2006 és 2022 között magas tisztségeit felhasználva nyújtott előnyöket vállalatoknak és magánszemélyeknek társaságok tőzsdei bevezetése, földhasználati jogok visszavásárlása, bankhitelek és egyéb ügyek intézése során, és mindezért mintegy 137 millió jüan (körülbelül 6,3 milliárd forint) értékben kapott jogtalan juttatásokat.

Tang felesége, Hszüan Min-csie tényleges irányítást gyakorolt 34 befektetési társaság felett, amelyek közül 15 a Kínai Kommunista Párt 18. országos kongresszusát követően alakult. A kenőpénzeket jellemzően fiktív piaci műveleteken keresztül fogadták el, például az elsődleges részvénykibocsátásokból származó hozam formájában. Ezek az ügyletek a felszínen jogszerűnek tűntek, valójában azonban piaci tranzakcióknak álcázva szolgálták a befolyással üzérkedést.

A bíróság megállapította, hogy Tang különösen nagy összegű kenőpénzt fogadott el, amellyel súlyos kárt okozott az állam és a közérdek számára.

Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy egyes ügyek kísérleti szakaszban maradtak, Tang őrizetbe vételét követően beismerő vallomást tett, a hatóságok előtt addig ismeretlen eseteket is feltárt, megbánást tanúsított, valamint a jogtalanul szerzett összegeket teljes egészében visszaszerezték.

Tangot első fokon életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, életre szólóan eltiltották politikai jogainak gyakorlásától, továbbá teljes vagyonelkobzást rendeltek el. A vesztegetésből származó vagyoni javak és kamataik az államkincstárba kerülnek, a hiányzó összegek visszaszerzését a hatóságok folytatják.

(MTI)