A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására - közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.
A határozat szerint a két tiszt a következő napokban indulhat Grönlandra. A gyakorlat pontos időpontjáról később döntenek, a minisztérium tájékoztatása szerint a részvétel előkészítéséhez szükséges eljárásokat megindítják.

Gyanús ez a segítség, hisz Melania Trump is szlovén...
Szlovénia ezzel több európai országhoz csatlakozik. Franciaország, Németország, Svédország, Norvégia, Finnország, Hollandia és az Egyesült Királyság már korábban döntött arról, hogy katonákat küld Grönlandra.
A kormány indoklása szerint Grönland és az Északi-sarkvidék a NATO stratégiai koncepciójában kiemelt jelentőségű térségként szerepel. A dokumentum a gyakorlat céljaként a regionális biztonság erősítését és a szövetségesi együttműködés elmélyítését jelöli meg.
A határozat rögzíti, hogy amennyiben a tervezés során a szlovén hadsereg nagyobb mértékű részvétele válna szükségessé, arról a kormány külön döntést hoz.
(MTI)
Korábban írtuk: A Zsidó Világkongresszus elnökének ötlete volt Grönland megszerzésének terve
Kapcsolódó:
- Rómában viccnek tartják, hogy a Grönlandra kirándulni kellene küldeni katonákat
- Komoly erődemonstráció: 15 francia és 13 német katona rettenti el Trumpot Grönlandon