A "fasiszta", legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, a decemberben kihirdetett úgynevezett Vexler-törvény ellen rendezett tüntetést Bukarestben két, a kormányoldal által szélsőségesnek tartott párt csütörtökön, a román kultúra napján, Mihai Eminescu nemzeti költő születésének 176. évfordulóján.

A demonstrációt Claudiu Tarziu EP-képviselő, a Konzervatív Cselekvés Pártjának (PAC) alapítója, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egykori társelnöke hirdette meg, az általa románellenesnek nevezett, szerinte az állami cenzúra visszaállítását eredményező jogszabály ellen. A Bukaresti Egyetem téren összesereglett tüntetőkhöz intézett beszédében arra biztatta híveit: "vegyék vissza az államukat", amelyet szerinte egy idegen érdekeket kiszolgáló rablógépezettel helyettesítettek, és állítsák azt ismét a románok szolgálatába.

A megmozduláshoz az AUR is csatlakozott, George Simion AUR-elnök pedig azt mondta, hogy azok ellen tüntetnek, akik 2024 decemberében érvénytelenítették az elnökválasztást, és most is "lábbal tiporják a népakaratot képviselő ellenzéket". Simion kijelentette, hogy nem tűrnek meg az AUR-ban semmilyen antiszemita megnyilvánulást, ugyanakkor pártja a románellenességet sem tűri el.

A megmozdulásról beszámoló G4Media hírportál szerint a tüntetők Mihai Eminescu és több más olyan román író és költő arcképét emelték a magasba, akik pályájuk során antiszemita üzeneteket is megfogalmaztak, a hangszóróból pedig a legionárius mozgalom propagandistájának tartott Radu Gyr megzenésített verse szólt. A csendőrséggel időnként dulakodó, nemzeti zászlókat lengető tüntetők "Kifelé a tolvajokkal az országból!", "Nemzeti egységet!", "Le a Vexler-törvénnyel!", "Le a cenzúrával!", "Calin Georgescu az elnök!" rigmusokat skandáltak, később pedig menetoszlopban elindultak a kormány székháza felé.

Romániában egy 2002-ben kiadott sürgősségi kormányrendelet alapján 3 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik a "fasiszta", rasszista, idegengyűlölő szervezetek jelképeinek nyilvános használatát és a háborús bűnösök emlékének ápolását, továbbá egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtják ezen jelképek és személyiségek népszerűsítését. A rendelet hatályát tíz éve a szintén "fasisztának" minősülő román legionárius mozgalomra és annak Vasgárda nevű szervezetére is kiterjesztették.

A csütörtöki tüntetésen kifogásolt törvénymódosítást a romániai zsidó közösség parlamenti képviselője, Silviu Vexler kezdeményezte. A tavaly decemberben kihirdetett jogszabály a "fasiszta", legionárius eszmék és jelképek online térben történő népszerűsítése esetén az eddigi másfélszeresére emelte a büntetési tételeket, és a "holokauszttagadás" büntetési lehetőségei közül törölte a bírságot, ezért a bűncselekményért ezentúl szabadságvesztés jár.

(MTI nyomán)

Kapcsolódó: Zsidó provokáció a román parlamentben