Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt, az ellenzéki Haza párt frakcióvezetőjét képviselők megvesztegetésének kísérletével gyanúsították meg az ukrán korrupcióellenes hatóságok.
Az Ukrajnai Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) és a Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) kedden közölte, hogy leleplezték az egyik parlamenti frakció vezetőjét, aki képviselők megvesztegetésére tett kísérletet "megfelelő" szavazásért bizonyos törvényjavaslatok mellett vagy ellen. A korrupcióellenes hatóságok nem nevezték meg a politikust.
Timosenko szerdán erősítette meg, hogy pártja irodájában házkutatásokat tartottak. A parlament plenáris ülésén felszólalva a vádakat "teljes mértékben megalapozatlannak" nevezte, és kijelentette, hogy azokra "semmiféle bizonyíték nincs".
A képviselőnő elmondása szerint kedd este több mint harmincfős felfegyverzett rendfenntartó csoport lépett be a pártirodába bírósági határozat és a szükséges dokumentumok bemutatása nélkül. Állítása szerint megtagadták tőle, hogy ügyvédet hívjon.
A politikus arról is beszélt, hogy a nyomozók hozzáfértek a magántelefonjához, valamint lefoglalták a frakció munkadokumentumait, köztük a parlamenti szavazások elemzéseit, amit a képviselői tevékenységbe való beavatkozásnak nevezett. Szavai szerint a rendfenntartók széfet kerestek az irodában, és lefoglalták a személyes megtakarításait is, amelyek - mint mondta - szerepelnek a vagyonnyilatkozatban.
Timosenko a rendfenntartók lépéseit összefüggésbe hozta azzal, hogy frakciója korábban bírálta a NABU és a SZAP munkáját, valamint saját nyilvános álláspontjával egyes törvényhozási kezdeményezések kapcsán.
"Ez nem korrupcióellenes munka" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a történteket olyan szintű "jogfosztásnak" tartja, mint amilyen Viktor Janukovics Moszkva-barát exelnök idején volt jellemző.
(MTI)