Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül "biztonságos, megfelelő és megfontolt" politikai átmenetet végrehajtani az országban - jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton a Fehér Házban sajtótájékoztatón, amelyet azután tartott, hogy az amerikai fegyveres erők az éjszakai művelet során elfogták Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét Caracasban.



Nicolás Maduro az Iwo Jima amerikai hadihajó fedélzetén (kép: Donald Trump Truth Social-oldala)

Hozzátette: Washington nem akarja megkockáztatni, hogy "valaki más kerüljön hatalomra" úgy, hogy az a korábbi évekhez hasonló helyzetet eredményezzen.

Az elnök kijelentette: Washington célja a "béke, a szabadság és az igazságosság" biztosítása a venezuelai nép számára, beleértve azokat is, akik jelenleg az Egyesült Államokban élnek, de vissza szeretnének térni hazájukba. "Venezuela az ő hazájuk" - mondta.

Trump kiemelte, hogy a mostani hadművelet során egyetlen amerikai katona sem halt meg, és egyetlen amerikai katonai eszköz sem semmisült meg, miközben az amerikai hadsereg "elsöprő erőt" vetett be a levegőben, a szárazföldön és a tengeren. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok egy második, nagyobb csapásra is felkészült, de erre "valószínűleg nem lesz szükség".

Frissítés: Az ellenzék "készen áll"

Edmundo González Urrutia ellenzéki vezető bejelentette, hogy az ellenzék "készen áll az ország újjáépítésére".

A venezuelai ellenzék vezetői, a Nobel-békedíjas María Corina Machado, valamint az ellenzék szerint a legutóbbi választást megnyerő Edmundo González Urrutia csak jóval később kommentálták az amerikai műveletet.

María Corina Machado egy közleményben megismételte azt az álláspontját, hogy Maduro távozásával González Urrutiának kell átvennie az ország vezetését.

González Urrutia az X közösségi oldalon azt írta, hogy Venezuelára "döntő fontosságú órák" köszöntenek. "Venezuelaiak, tudjatok arról, hogy készen állunk a nemzetünk újjáépítését jelentő nagy műveletre" - fogalmazott.

2. frissítés: Trump: addig maradunk, amíg egy megfelelő átmenet meg nem valósulhat

Az amerikai katonák dicséretével kezdte Donald Trump a venezuelai csapás utáni sajtótájékoztatóját, melyet Floridában, Mar-a-Lago nevű birtokán tartott, helyi idő szerint szombat délelőtt. Alább a HVG összefoglalója.

„Ez volt az egyik legmegdöbbentőbb támadás és az amerikai katonai erő és hozzáértés egyik leghatékonyabb és legerőteljesebb megnyilvánulása az amerikai történelemben” – fogalmazott Trump. „Egyetlen nemzet sem tudta volna elérni azt, amit Amerika ilyen rövid idő alatt elért. Minden venezuelai katonai kapacitás tehetetlenné vált, amikor katonáink az amerikai bűnüldöző szervekkel együttműködve sikeresen elfoglalták Madurót az éjszaka közepén”, mondta az amerikai elnök, aki szerint a csapás még annak fényében is lenyűgöző, hogy a közelmúltban is voltak nagyszabású katonai akcióik, például az iráni támadás.

Trump bejelentette, hogy mostantól kezdve az Egyesült Államok fogja „vezetni” Venezuelát, amíg nem tudják biztosítani a „biztonságos, jogszerű és rendes átmenetet”.




Az elnök drogbárónak nevezte Madurót. „Békét, szabadságot és igazságosságot akarunk Venezuela nagyszerű népének, és ez magában foglalja a venezuelaiak közül sokakat, akik most az Egyesült Államokban élnek, és vissza akarnak térni a hazájukba” – mondta Trump.

Beszélt arról is, hogy nem akarják, hogy olyan ember vegye át az uralmat az országban, akinek nem a venezuelaiak érdeke az elsőt. „Nem fogjuk hagyni, hogy ez megtörténjen.

Most ott vagyunk… addig maradunk, amíg egy megfelelő átmenet meg nem valósulhat”

– fogalmazott.

Azt újságírói kérdésekre sem igazán részletezte, hogy pontosan mit ért az alatt, hogy „ők fogják irányítani az országot”, de beszélt arról, hogy egy csoportot fognak erre a célra kijelölni, és utalt arra, hogy ennek része lehet például Pete Hegseth hadügyminiszter, illetve Marco Rubio külügyminiszter.

Trump az ország jövőjével kapcsolatban arról is beszélt, hogy Rubio a nap során beszélt Delcy Rodriguez venezuelai alelnökkel, aki beleegyezett az együttműködésbe az Egyesült Államokkal. Az elnök hozzátette, Rodriguez már letette az elnöki esküt.

A Guardian ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy néhány órával ezelőtt arról érkeztek hírek, hogy az alelnök Oroszországban tartózkodik, így a helyzet jelenleg továbbra sem tisztázott, a sajtótájékoztatón pedig sokfelé kanyarogtak a kérdések, így nem teljesen egyértelmű, hogy nincs-e valami félreértés ez ügyben. 

Amerikai olajvállalatok fognak bemenni az országba

Trump Beszélt Venezuela hatalmas olajkészleteiről is. Elmondása szerint amerikai olajvállalatok fognak „bemenni az országba”, majd helyrehozzák a Maduro-rezsim alatt leromlott olajinfrastruktúrát, és biztosítani fogják, hogy képesek legyenek az olajkapacitások teljes kihasználására. Trump meglátása szerint ugyanis Maduro alatt messze nem termeltek annyit, mint amennyire lehetőségük lett volna.

Később kérdésre egyértelművé tette, hogy azt „a hihetetlen vagyont, amit a földből fognak kibányászni”, mind Venezuela javára fogják fordítani.

Az elnök beszélt arról is, felkészültek egy második csapásra is, erre azonban végül nem volt szükség. Hozzátette hogy „az USA fenntart minden katonai lehetőséget” a további fellépésre a dél-amerikai országban.

„Venezuelában minden politikai és katonai személyiségnek meg kell értenie, hogy ami Maduróval történt, az velük is megtörténik, ha dacolnak az USA azon vágyával az országban, hogy olyan vezetést kapjanak, amely a népet szolgálja” – mondta Trump.

3. frissítés: Nem támogatják, hogy az ellenzéki Nobel-díjas vezesse Venezuelát, majd ők megoldják

Újságírói kérdésre válaszolva Trump elmondta: a Kongresszust a művelet előtt szándékosan nem tájékoztatták, mert álláspontja szerint az információk kiszivárgása veszélybe sodorta volna az akció sikerét. Úgy fogalmazott: előzetes értesítés esetén "emberek haltak volna meg" - derült ki az MTI összefoglalójából. Alább az újdonságok.

Szintén kérdésre reagálva leszögezte: nem támogatják, hogy María Corina Machado ellenzéki politikus vezesse az országot az átmeneti időszakban. Elmondása szerint az Egyesült Államok nem egyetlen ellenzéki politikus személyében gondolkodik, és nem kívánja megismételni a korábbi évek gyakorlatát, amikor egyetlen személy mögé állt be.

Közlése szerint Venezuela irányítását egy amerikai felügyelet mellett működő csoport látja el addig, amíg a stabilitás és az átmenet feltételei nem adottak.

Nem zárta ki, hogy amerikai katonákat vezényeljenek az országba

Trump újságírói kérdésre válaszolva nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy amerikai katonákat vezényeljenek az országba, amennyiben azt a biztonsági helyzet szükségessé teszi. Kijelentette: "a béke elnökének" tartja magát, ugyanakkor nem tartja elfogadhatónak az azonnali kivonulást pusztán a konfliktus elkerülése érdekében.

Az elnök floridai rezidenciáján tartott sajtótájékoztatón Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter történelminek nevezte az akciót, és hangsúlyozta: szavakkal alig lehet visszaadni a műveletben részt vevők bátorságát, elszántságát és rendkívüli pontosságát. A művelet az amerikai haderő kiválóságát mutatta meg - fogalmazott Pete Hegseth, aki szerint ilyen szintű összehangolt fellépésre a világon egyetlen más ország sem lenne képes.

Vezérkari főnök: a feladatot amerikai veszteség nélkül hajtották végre

Dan Caine tábornok, az Egyesült Államok hadseregének vezérkari főnöke részletesen ismertette az éjszakai hadművelet végrehajtásának fázisait. Elmondása szerint az akció több hónapos tervezés és előkészítés eredménye volt, a művelet során több mint 150 légi eszközt vetettek be, amelyek húsz különböző szárazföldi és tengeri bázisról szálltak fel, miközben a helikopterek alacsonyan közelítették meg Caracas térségét. A bevetést folyamatos hírszerzési és műholdas megfigyelés támogatta. Caine elmondta: az amerikai erőket a művelet során ellenséges tűz érte, egy légi eszköz megsérült, de minden katona és eszköz visszatért, a feladatot pedig amerikai veszteség nélkül hajtották végre.

Még a Kongresszusnak sem szóltak előre

Marco Rubio külügyminiszter a sajtótájékoztatón kijelentette: Nicolás Maduro 2020 óta vádemelés alatt áll az Egyesült Államokban, és nem csupán Washington, hanem az Európai Unió és számos más ország sem ismeri el legitim vezetőnek. Felidézte, hogy Maduro több alkalommal is lehetőséget kapott a békés rendezésre, ezekkel azonban nem élt. Hangsúlyozta továbbá, hogy a mostani művelet egyértelművé tette: az Egyesült Államok nem tűri a halogatást és a politikai játszmákat, és amikor nemzetbiztonsági érdekei forognak kockán, cselekszik. Elmondása szerint az akció jellege és időzítése miatt nem volt lehetőség a Kongresszus előzetes értesítésére, mivel az veszélyeztette volna a művelet sikerét.

3. frissítés: egy brooklyni börtönben tartják őrizetben Nicolás Madurót és feleségét

Egy brooklyni börtönben tartják őrizetben Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét, akiket amerikai katonai műveletben fogtak el Caracasban, helyi idő szerint szombaton hajnalban.

A dél-amerikai ország Egyesült Államokban vád alá helyezett vezetőjét szombaton átszállították New Yorkba. Videófelvételek tanúsága szerint helikopterrel érkezett a Hudson folyó partján működő leszállóhelyre, ahonnan komoly biztosítás mellett a Metropolitan Detention Centerbe vitték, Brooklyn városrészbe.

A kábítószer-bűncselekményekkel és kábítószer-terrorizmussal vádolt Nicolás Maduro a várakozások szerint már hétfőn megjelenik a bíróság előtt.

A Venezuelában történtek miatt hétfőn összeülhet az ENSZ Biztonsági Tanácsa is, amelynek rendkívüli ülését Gustavo Petro kolumbiai elnök és Yvan Gil venezuelai külügyminiszter kezdeményezte Oroszország támogatásával.

Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára szombaton – szóvivője útján - "komoly aggodalmának" adott hangot a Venezuelában történtek miatt, és "veszélyes precedenst" említett.

"Jó estét és boldog új évet" szlogennel köszönt be az elfogott Maduro:

Perp walked.pic.twitter.com/34iIsFUDdG

— Rapid Response 47 (@RapidResponse47) January 4, 2026

(MTI - HVG nyomán)

Korábban írtuk: Trump: elfogtuk Madurót

Kapcsolódó: Kaja Kallas nem követelt kemény szankciókat, Oroszország is aggódik