Az argentin kongresszus pénteken elfogadta az ország 2026-os költségvetését, az elsőt Javier Milei elnök hivatalba lépése óta.
A költségvetést 46 igen és 25 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadták el. A büdzsé 102 milliárd dollárnyi, illetve 148 milliárd argentin pesónyi kiadással számol, és azt vetíti előre, hogy Dél-Amerika második legnagyobb gazdasága 2026-ban öt százalékkal növekedhet, miközben az infláció 10,1 százalékra mérséklődik. A büdzsé a bruttó hazai termék 1,2 százalékának megfelelő költségvetési többletet irányoz elő.
A kongresszus által elfogadott utolsó költségvetés a 2023-as volt. Argentína több mint egy évtized után 2024-ben ért el először költségvetési többletet. Az új költségvetés emeli a szociális szolgáltatások - köztük az egészségügy, a társadalombiztosítás és az oktatás - finanszírozását.
Milei elnökségének első két évében a kormány az előző év költségvetését hosszabbította meg parlamenti jóváhagyás nélkül. Az októberi időközi parlamenti választásokon elért erős eredmény után Milei pártja, a La Libertad Avanza megerősítette pozícióit az új összetételű kongresszusban: a képviselőházban a legnagyobb kisebbségi frakcióvá vált, a szenátusban pedig növelte mandátumainak számát. A kormány abban bízik, hogy ez elősegíti a következő hónapokban tervezett átfogó reformok, köztük a munkaügyi és az adórendszer átalakításának elfogadását.
A Buenos Aires-i székhelyű Egyenlőségért és Igazságosságért Polgári Egyesület (ACIJ) agytrösztjelentése szerint a parlamenti jóváhagyás nélkül meghosszabbított költségvetések több ágazatot súlyosan érintettek, különösen az infláció miatt, amely 2024 áprilisában csaknem évi 300 százalékra gyorsult. A szervezet szerint az új költségvetés reálértéken hétszázalékos növekedést jelent 2025-höz képest, ugyanakkor 24,6 százalékkal marad el a 2023-ban a kongresszus által jóváhagyott büdzsé reálértékétől. Az ACIJ felhívta a figyelmet arra is, hogy egyes inflációs előrejelzések jóval magasabbak a kormányzat által prognosztizáltnál.
(MTI)