A legnagyobb aggodalmat az egészségügyi ellátás elérhetősége kelti a lengyelek körében a 2026-os évre vonatkozóan – derült ki a Wirtualna Polska hírportál által közzétett felmérésből.

A felmérést a hírportál megrendelésére a United Surveys by IBRiS nevű közvélemény-kutató végezte december 19. és 21. között ezerfős mintán.

A résztvevőket arról kérdezték, mi miatt aggódnak leginkább a jövőt illetően. A megkérdezettek több lehetőség közül legfeljebb hármat választhattak.

A legtöbben – 47,5 százalék – az egészségügyi ellátás elérhetőségével összefüggő problémákat jelölték meg. A második legnyugtalanítóbb dolog a lengyelek számára a saját vagy egy hozzátartozójuk egészségügyi állapota volt, ezt a válaszadók 45,3 százaléka jelölte meg.

A harmadik helyen az ország biztonsági helyzete szerepelt, ez a megkérdezettek 44,2 százalékánál kelt aggodalmat. Hasonló szintű a lengyel társadalomban a belpolitikai bizonytalanság érzete és a belpolitikai viták okozta nyugtalanság is, amelyre a válaszok 43,3 százaléka mutatott rá.

Az infláció, a magas rezsiszámlák és az élelmiszerárak miatt a lengyelek 41,5 százaléka aggódik.

Viszonylag kevesen - 21,8 százalék - tartanak a munkahelyük vagy jövedelemforrásuk elvesztésétől. A klímaváltozástól, illetve szélsőséges időjárási jelenségektől pedig csak 7,9 százalék tart a lengyelek körében.

(MTI)