Zsidó családokat támadott meg két ismeretlen fegyveres Ausztrália egyik híres strandján, a Bondi Beach-en helyi idő szerint vasárnap este. Legalább 12 ember meghalt, és 30-an megsebesültek. Az egyik fegyveres is meghalt, a másikuk állapota kritikus – írja a Reuters.
A médiának nyilatkozó ausztrál szemtanúk arról számoltak be, hogy a támadás perceken keresztül tartott, és több tucat lövést hallottak. Egy civil az egyik támadó mögé lopódzott, dulakodni kezdtek, majd kicsavarta a kezéből a puskát, és többször meglőtte vele a támadót.
Új-Dél-Wales állam miniszterelnöke, Chris Minns szerint terrortámadás történt a zsidó közösség ellen (amikor nem zsidókat ér támadás, annyira nem szoktak sietni ezzel a megfogalmazással - a szerk.). Mélységesen elszomorítónak nevezte "a zsidó közösség ellen irányuló" támadást.
Anthony Albanese miniszterelnök összehívta az ország nemzetbiztonsági tanácsát, és elítélte a támadást, "felfoghatatlan gonoszságnak" nevezve azt.
"Ez egy célzott támadás az ausztrál zsidók ellen hanuka első napján, amelynek az öröm napjának, a hit ünnepének kellene lennie" – mondta. "Nemzetünk számára ebben a sötét pillanatban rendőrségünk és biztonsági szerveink azon dolgoznak, hogy felkutassák azokat, akiknek ez a gyalázatos eset köszönhető."
"Ha szándékosan támadtak így ellenünk, ez olyan súlyos valami, amilyent soha egyikünk sem sejthetett. Ez borzasztó" - mondta a Sky News televíziónak Alex Ryvchin, az Austráliai Zsidóság Végrehajtó Tanácsának társelnöke. Hozzátette, hogy a médiatanácsadója is megsebesült a támadásban.
Izraeli zsidók bírálják Ausztráliát
Jichák Hercog izraeli elnök a zsidó közösség elleni támadásnak minősítette az ausztráliai lövöldözést. "Alávaló terroristák támadtak zsidókra, akik hanuka ünnepének első gyertyáját gyújtották meg a Bondi Beachen" - áll az államfő jeruzsálemi irodájának közleményében.
"Elborzaszt a gyilkos lövöldözés egy hanukai rendezvényen Sydney-ben, Ausztráliában"- közölte Gideon Szaár izraeli külügyminiszter szintén az X portálon.
"Ez az elmúlt két év Ausztrália utcáit sújtó antiszemita tombolásának, és az olyan antiszemita, uszító jelszavaknak a következménye, mint a 'Globalizáljuk az intifádát', amely ma valóra vált" - írta Szaár." Az ausztrál kormánynak, amely számtalan figyelmeztető jelzést kapott, végre észhez kellene térnie!" - zárta szavait az izraeli külügyminiszter.
A diaszpóraügyi minisztérium is az ausztrál kormányt tette felelőssé a sydney-i halálos lövöldözésért, mert az "mindent megtesz annak érdekében, hogy az ausztrál zsidók ne élhessenek biztonságban, békében és védetten saját országukban".
A minisztérium közleménye elítélte a "hanuka gyertyagyújtására összegyűlt zsidók elleni brutális terrorcselekményt," és azt írta, hogy "az áldozatok vére az ausztrál kormányra száll."
"Október 7. óta az ausztrál kormány az Izrael melletti határozott és egyértelmű kiállás helyett a gyengeség, a visszafogottság és a megalkuvás politikáját választotta" - áll az Amiháj Csikli vezette minisztérium közleményében.
"A diaszpóraügyi minisztérium birtokában lévő összes jelentés, kutatás és adat azt mutatja, hogy Ausztrália az egyik olyan nyugati ország lett, ahol az elmúlt két évben, október 7. óta a legélesebben és legriasztóbban növekedtek az antiszemita cselekmények"- közölte a minisztérium.
"A többszöri figyelmeztetést, felszólítást és az illetékes hatóságokkal való kapcsolatfelvételre törekvést ismételten közöny fogadta, miközben a kormány folytatja a megalkuvás politikáját a gyűlöletet, Izrael lerombolását és a zsidó nép létezéshez való jogának tagadását hirdető dzsihadista elemek és mozgalmak irányában" - hangsúlyozta az izraeli diaszpóraügyi minisztérium.
AZ EU vezetői is elítélték a történéseket
Ilyenkor bezzeg az EU-s vezetők is gyorsan reagálnak.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap közölte: megdöbbentette a halálos kimenetelű lövöldözés, amely Sydney egyik legismertebb tengerparti strandján, a Bondi Beachen történt. Az Európai Unió külügyi főképviselője a zsidó közösség elleni megdöbbentő erőszakos cselekményként ítélte el a támadást.
Von der Leyen az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében hangsúlyozta: Európa Ausztrália és a világ minden zsidó közössége mellett áll, és egységesen lép fel az erőszak, az antiszemitizmus és a gyűlölet ellen.
Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője közleményében kiemelte: a zsidó közösség elleni erőszakos cselekményt egyértelműen és határozottan el kell ítélni.
Frissítés: videón a lefegyverzés és a lövöldözés
2. frissítés: előkerült Bibi is
Az izraeli miniszterelnök közölte: ő már korábban figyelmeztette az ausztrál kormányt, hogy politikája táplálja az antiszemitizmust.
"Néhány hónappal ezelőtt levelet írtam Ausztrália miniszterelnökének. Azt mondtam neki, hogy a politikájuk olajat önt az antiszemitizmus tüzére, és bátorítja a zsidógyűlöletet, amely elárasztja Ausztrália utcáit" - mondta Benjámin Netanjahu a merénylet után egy dimonai ünnepségen vasárnap.
"Az antiszemitizmus rákbetegség, és terjed, amikor a vezetők hallgatnak. Ezzel szemben a gyengeséget erőre kell cserélniük. Ez Ausztráliában nem történt meg, és ott szörnyű, hidegvérű gyilkosság történt. A meggyilkoltak száma sajnos percről percre nő" - hangoztatta az izraeli kormányfő.
Az izraeli külügyminisztérium közölte, hogy egy izraeli állampolgár is az áldozatok között van.
3. frissítés: Marco Rubio amerikai külügyminiszter is elítélte a támadást
Az antiszemitizmusnak nincs helye a világban, az Egyesült Államok pedig határozottan elítéli az ausztráliai zsidó közösség elleni terrortámadást - reagált Marco Rubio amerikai külügyminiszter a Sydney-hez közeli Bondi Beach-en elkövetett erőszakos cselekményre vasárnap.
A külügyminiszter szolidaritásáról biztosította az áldozatok hozzátartozóit, a zsidó közösséget és Ausztrália polgárait, valamint imát ajánlott fel az érintettekért.
Rubio alig két nappal ezelőtt Washingtonban az amerikai-izraeli együttműködésről tárgyalt Gideon Szaár izraeli külügyminiszterrel.
Az ausztráliai terrortámadást követően az amerikai külügyminisztérium óvatosságra intette az ott tartózkodó amerikai állampolgárokat, és arra kérte őket, hogy mindenben kövessék a helyi hatóságok utasításait, és amíg szükséges, tartózkodjanak védett helyen.
Az Egyesült Államok ausztráliai nagykövetsége közleményben fejezte ki részvétét és együttérzését a hanuka első estéjén elkövetett terrortámadás áldozatai és hozzátartozóik felé.
4. frissítés: pakisztáni apa és fia követte el Ausztrália harminc éve legsúlyosabb terrortámadását
Apa és fia követte el az antiszemita indíttatású fegyveres támadást vasárnap Sydney ikonikus, Bondi Beach nevű strandján, a terrortámadás során az egyik támadóval együtt tizenhatan vesztették életüket - közölte az új-dél-walesi rendőrség hétfőn.
A rendőrség tájékoztatása szerint az egyik elkövető, az 50 éves Sajid Akram a helyszínen életét vesztette, míg 24 éves fia, Naveed Akram súlyos sérülésekkel kórházba került. A hatóságok megerősítették: a támadásban rajtuk kívül más elkövető nem vett részt.
🇵🇰Pakistani Terrørist Naveed Akram
— Sumit (@SumitHansd) December 14, 2025
Attack on Bondi Beach in Sydney, full video.
12 people are dead and 29 injured
Name : Naveed Akram
Country : Pakistan🇵🇰
Lives in : Australia🇦🇺
🇵🇰Pakistan is a Terrørist State#bondibeach #bondi #Australiapic.twitter.com/krCp1iiRPk pic.twitter.com/FwDdCAw9Fz
A rendőrség közölte: az apa 2015 óta legálisan tartott fegyvert, összesen hat lőfegyver volt a birtokában. Helyi médiaértesülések szerint a fiát korábban az ausztrál titkosszolgálat is vizsgálta szélsőséges kapcsolatok miatt, és a nyomozás kiterjed az esetleges terrorista indítékokra. A hatóságok a támadást hivatalosan terrorcselekményként kezelik.
El terrorista Naveed Akram, asesinó a 12 australianos inocentes, incluidos judíos, en Sídney, es de origen pakistaní y estudió en la Universidad Hamdard de Islamabad, Pakistán.
— Marcela💜Zadoff (@marcelazadoff) December 14, 2025
Posiblemente afiliado a gruponis terroristas y entrenado en armas de fuego.
Moked Bitajón pic.twitter.com/Tw8U46mM3m
A lövöldözés során egy járókelő, a 43 éves Ahmed al Ahmed lefegyverezte az egyik támadót. A hatóságok és politikusok hősként méltatták, mivel fellépése több életet menthetett meg. A férfit kétszer meglőtték, ezért meg is kellett műteni.
A támadás Ausztrália legsúlyosabb tömeges lövöldözése közel harminc év óta. A lövöldözésben egy tízéves kislány, egy rabbi, egy "holokauszt-túlélő" és több civil is meghalt, az áldozatok életkora 10 és 87 év közötti.
A támadás idején mintegy ezren vettek részt a tengerpart melletti parkban tartott hanukai rendezvényen. A lövöldözés körülbelül tíz percig tartott, puskákat és sörétes fegyvert használtak. Negyven sérültet ápolnak kórházban, köztük két rendőrtisztet, öt sebesült állapota kritikus.
(Reuters - MTI nyomán)



