Alacsony volt a részvétel a délelőtti órákban vasárnap a bukaresti időközi főpolgármester-választáson, ahol 17 jelölt verseng azért, hogy következő négy évben betöltse a Nicusor Dan államfővé választása nyomán megüresedett tisztséget.

Délig az 1,8 millió bukaresti szavazópolgár 9,6 százaléka járult az urnákhoz, míg a tavaly júniusi voksoláson vasárnap délig már a jogosultak 13 százaléka adta le voksát.

A szavazás kimenetelének azért is kiemelt jelentőséget tulajdonít a román média, mert a bukaresti főpolgármester a legnagyobb szavazói legitimitással rendelkező választott tisztségviselő Romániában az államfő után.

Mivel a választás egyfordulós, a győztes akár 20-30 százalékos támogatottsággal is elnyerheti a tisztséget. A közvélemény-kutatások szoros versenyt jósolnak a három román kormánypárt jelöltjei, illetve a kormányoldal által szélsőségesnek nevezetett, magát szuverenistaként meghatározó ellenzék jelöltje között.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) legnépszerűbb kerületi polgármesterét indítja a választáson, Daniel Baluta negyedik kerületi és Cirprian Ciucu hatodik kerületi polgármester személyében. A Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) Catalin Drula képviselőt, korábbi pártelnököt. A négypárti kormánykoalíció negyedik tagja, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) idén sem állított főpolgármester-jelöltet.

Az ellenzéki pártok - köztük a román parlament második legnagyobb frakciójával rendelkező Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) - Anca Alexandrescu televíziós műsorvezetőt támogatják a főpolgármester-választáson aki az utóbbi időben azzal keltett feltűnést, hogy a Realitatea hírtelevízió adásaiban nyíltan támogatta a "fasiszta propaganda" és az alkotmányos rend elleni felbujtás vádjával utóbb bíróság elé állított Calin Georgescu volt államfőjelölt választási kampányát.

A bukaresti főpolgármester-választás eredménye a román média szerint a kormánykoalíció stabilitására is kihatással lehet.

A román fővárosban 1289 szavazókört rendeztek be. Mindenki ott szavazhat, ahova állandó bukaresti lakcíme, vagy június 7-e előtt bejelentett ideiglenes bukaresti lakhelye alapján tartozik.

A szavazás magyar idő szerint 20 órakor ér véget, amikor közzéteszik az exit-poll becsléseket, eredmény hétfőn várható.

(MTI nyomán)